
2025. március 05, szerda 09:27 | Utánpótlás

2025 Február
Jelena Fanni: Fanni hosszú hetek óta meghatározó tagja az NB I./B-s felnőtt csapatnak. Gólerős játéka sokat lendít a csapaton, de ennél fontosabb, hogy sokat fejlődött ebben a szezonban, úgy védekezésben, mint támadásban egyaránt.
Kövecses Imre: A szorgalmával, a küzdeni tudásával, és küzdeni akarásával vívta ki magának a Hónap akadémistája címet az ifjú tehetségünk. A teljes férfiszakág nevében elmondhatom, hogy óriási gratuláció jár a fiatal játékosnak, kétségtelen, hol rászolgált a díjra. Rengeteg munka vár még rá, csak így tovább.

2025 Január
Mózsi Villő Lelle: Villő kulcsszerepet tölt be a Leány U20-as csapatban, ráadásul az NB I./B-s együttesben is debütált. Egyre több játéklehetőséghez jut a felnőttek közt, mindezt gólokkal hálálja meg. Kiemelkedő tehetség, jó tanuló, határozott elképzelésekkel az életben és a sportban egyaránt.
Szilágyi Tamás: Kimagasló teljesítményt nyújtott az első félévben is. A hármas csoporttal kezdte a szezont, de vezéregyénisége, és a pályán nyújtott teljesítménye miatt az U20-as és az NB II-es bajnokságban is szerepet kapott. Emellett bekerült a korosztályos válogatottba, ahol szintén meg voltak vele elégedve.

2024 December
Péli Adél: Adél pályafutása felfelé ível, jó úton halad egy komoly hiányposzton. Balkezes átlövő létére azon ritka tulajdonsággal rendelkzik, hogy mindemellett remek védő. Teljesítményével felhívta amgára a figyelmet és bekerült az ifjúsági válogatott keretébe.
Puskás Bálint: Három éve, amikor megérkezett, a többiekhez képest fizikálisan volt lemaradása, de kemény munkával, szorgalommal, kitartással teljesen „belenőtt” a mezőnybe, sőt a dinamikát tekintve már ki is nőtt onnan. A játéktudása, -intelligenciája mindig az ellenfelek fölött volt egy fokkal, igazi húzóember.