
2019. október 11, péntek 14:13 | Oktatás, képzés

Az ennek érdekében tanított helyes technikák, a talajra érkezések és az esésgyakorlatok oktatása szerepel kiváló szakembereink, Hajdu János és Bohus Beáta által tartott programban.
„Sajnos a sérülések okai között nagy számban szerepel a talajra érkezés, ennek ellenére azt gondolom, gyakran nem fordítanak kellő figyelmet a gyerekeknél az esés oktatására. A világ legjobb felnőtt játékosainál érdemes megfigyelni azt a tudatos talajfogást, gurulást, csúszást, amikor nem akarják megfogni a hatalmas lendületüket, amivel befejezik az akciót, hanem a tanult módon érkeznek a talajra. Az izmoknak nagy szerepe van ebben a mozgássorozatban, többek között erre szeretnénk felhívni a figyelmet. Bohus Beával együtt 10-15 gyakorlatot mutatunk majd be technikákhoz kötődő, illetve nem technikához kötődő talajfogásokhoz. Azt kell elérni, hogy a fiataloknak a vérében legyen, bármikor tudnak gurulni, tompítani, csúszni. Úgy gondolom, ez rendkívül fontos a sérülések elkerülése vagy számuk csökkentése érdekében”– mondta el az edzésbemutatóról Hajdu János, a NEKA sportszakmai vezetője.