20

Eb-győzelem: jó volt az irány

2021. július 19, hétfő 12:50 | Utánpótlás

Az Európa-bajnok junior női kézilabda-válogatott valamennyi mérkőzését megnyerte a tornán, és a döntőben is végig kézben tartotta az oroszok elleni mérkőzést. Ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző szerint sokat számított az, hogy a keret többsége az élvonalban szerzett rutint és kilenc játékossal év közben is együtt dolgozott a Boglári Akadémia-SZISE edzőjeként. A játékosok elsősorban a fantasztikus csapategységet emelték ki értékelésükben.

– Igazi nagybetűs csapatként nyert a magyar válogatott, mi volt az, amiben az ellenfeleknél jobbak voltunk?

– Kétségtelen, hogy a tornán megmutatkozott annak pozitívuma, hogy a keret több játékosa is NB I-es bajnokságban szerepelt. Ha rutintalan vagy, akkor a kritikus pillanatokban el tudsz bukni, ezek a lányok viszont nem féltek ezektől a szituációktól, mert átélték már az év során többször. Az Eb-meccsek sok mindenben hasonlítottak egy felnőtt NB I-es mérkőzéshez, nekünk már volt tapasztalatunk, ez volt a döntő. A siófoki és a dániai torna után egyértelmű volt, hogy nem vagyunk lemaradva. Azt, hogy előttük vagyunk, a skandináv meccsek után nem éreztük, de az látszott hogy közel azonos szinten vagyunk - beszélt a tapasztalatokról ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző.

– Visszatekintve az Európa-bajnokságra, kívülről magabiztos, százszázalékos teljesítményt nyújtó magyar csapatot láttunk. Belülről is ilyen egyszerű volt?

– Miután a románokról semmilyen információnk nem volt, az első csoportmeccsünk ellenük borzasztó nehéz volt, mivel egy félidő alatt kellett felmérnünk őket, míg mi nyitott könyv voltunk számukra a felkészülési meccseink felvételei alapján. A szünet után aztán rendeztük a sorokat, átbeszéltük, kikre vagy mikre figyeljünk, a többi mérkőzésen ilyen probléma már nem volt. A torna előtt mindenki az egyik favoritnak tartott minket, ez realizálódott, aminek nagyon örülünk. A legfontosabbnak azt tartom, hogy bár ebben a korosztályban már közel kerülnek hozzánk az ellenfelek, most úgy éreztem, hogy stabilak vagyunk, pedig bőven voltak hiányzóink, akik a világbajnokságon – amit ugyancsak Celjében rendeznek – már remélhetően segíteni tudnak nekünk.

– Többen megkérdőjelezték, jó döntés volt-e a NEKA bázisára épülő Boglári Akadémia-SZISE csapatának elindítása azt NB I-ben. Ennek közvetlen hatását láttuk most az Eb-győzelem során?

– Mi végig azt mondtuk, hogy a NEKA tulajdonképpen kockáztatott egy nagyot, hiszen ennyi idős gyerekekkel vállalta az élvonalbeli indulást, azt a hosszú sorozatot. Úgy gondolom, hogy már most láttuk ennek eredményét, de igazán felnőtt korban fog eldőlni, mit is jelent ez. Abban teljesen biztos vagyok, hogy választ kaptunk arra, hogy amit az akadémia képviselt, ez egy jó irány volt, a magyar fiatalok megmutatták, mire képesek.

A Boglári Akadémia-SZISE csapatát ifj. Kiss Szilárd irányította, és év közben is együtt dolgozott kilenc játékossal, Bánhidi Barbarával, Faragó Lucával, Farkas Johannával, Juhász Grétával, Kajdon Blankával, Koronczai Petrával, Mérai Majával, Mlinkó Zsófiával és Vámos Mírával, ami vitathatatlanul előny volt. Németh Kata a NEKA NB I/B-s csapatának tagja, a szövetségi edző, Ifj. Kiss Szilárd mellett Szücs Martin erőnléti edző és Cseh Ferenc terapeuta is az akadémia munkatársai.

fotók: Cseh Péter/MKSZ

A játékosok értékelése:

Juhász Gréta: Az aranyérem titka a CSAPATMUNKA volt, mindenki szeme előtt ugyanaz a cél lebegett. A dobogó legfelső foka volt a cél, ezért minden erőt összpontosítva közösen, a stáb útmutatása szerint végeztünk el minden munkát. Emellett jó volt látni mindenkin, hogy élvezi játékot. Fantasztikus élmény újra aranyéremmel távozni Celjéből! Ezt az eredményt nagyban befolyásolta, hogy a csapat nagy része az első osztályban játszhatott ebben a szezonban! Örülök, hogy tagja lehetettem ennek az együttesnek!

Farkas Johanna: A siker kulcsa egyértelműen a csapategység volt. Minden mérkőzésen szívünket, lelkünket kitettük a pályára, tudtuk, hogy mit szeretnénk; újra a dobogó tetején állni és átélni az ünneplés pillanatait. Mindenki próbálta kihozni magából a maximumot és a csapatot győzelemre vinni. Kapusaink remek formában voltak. Előttük a védelem is tökéletesen működött, támadásban is kreatívan és bátran oldottuk meg a ránk bízott feladatot. Sokat számított, hogy NB I-ben a csapat nagy része együtt játszott és rengeteg tapasztalatot szereztünk. Fejlődésünk szempontjából mindenképpen egy óriási előrelépés volt, melyet az EB-n is tudtunk kamatoztatni. Nagyon büszke vagyok a csapatra!

Koronczai Petra: Az egész Európa-bajnokság alatt nagyon egységesek voltunk, végig egy CSAPATOT alkottunk, akik közül, akik a pályán voltak, mindenki hozza tudott tenni a meccshez a győzelem érdekében. Jól ismerjük egymást és egymás játékát, nagyon összeszokottak voltunk, egymásért harcoltunk minden meccsen. Természetesen sokat számított, hogy az NB I-ben együtt játszottunk és úgy érzem, tapasztaltabbak voltunk az ellenfeleinknél, kicsit rutinosabbak, amit az élvonalbeli szereplésnek köszönhettünk, úgy érzem nem követtünk el buta hibákat.

Mérai Maja: Az aranyérem titka az, hogy csapatként tudtunk működni és mindenki tudása legjavát nyújtotta, a végsőkig küzdött! Fontos volt, hogy a védekezésünk összeálljon és stabilak legyünk hátul is, és ebből tudtunk gyors lerohanásokat indítani. Véleményem szerint nagyon sokat segített, hogy együtt tudtunk játszani NB I-ben, ez is kulcs volt az Eb győzelem megszerzéséhez! Büszke vagyok a CSAPATOMRA, bízom abban, hogy jövőre is ilyen sikert fogunk elérni!!

Mlinkó Zsófia: Úgy gondolom, az aranyérmet a nagyon erős összetartásnak és csapategységnek köszönhetjük. Már a felkészülés alatt és az Eb-n is közel álltunk egymáshoz, a szívünk pedig végig a helyén volt, tudtuk mit akarunk és e szerint dolgoztunk, véleményem szerint ez juttatott minket végül a dobogó legfelső fokára. Mindenki igyekezett a maximumot nyújtani, csapatként pedig folyamatosan motiváltuk és bíztattuk egymást. Természetesen az is sokat számított, hogy a csapat nagy része NBI felnőttben játszhatott az idén, ezek a játékosok már az ott megszerzett rutinnal érkeztek a csapatba. Többen pedig egész évben egy csapatban játszottunk, ami miatt megvolt az összeszokottság már a kezdetektől. A korábbi ismeretségeknek, a felkészülési időszaknak és a csapattagok hozzáállásának köszönhetően az Eb ideje alatt pedig már olyan volt, mintha egész idényben együtt készültünk és játszottunk volna.

Németh Kata: Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen óriásit küzdöttünk az egész torna alatt, és az volt a legfontosabb, hogy a csapat jól működjön együtt. Ezt hoztuk és emiatt tudtuk megnyerni az Eb-t. Nyilván számított, hogy a legtöbb Boglári Akadémia-SZISE játékos együtt játszott egész évben és ez is segített minket a győzelemhez!

Faragó Luca: Egyértelműen a csapategység volt az Eb-győzelem kulcsa. Már az egész felkeszülés alatt nagyon egyben volt a társaság és nagyon jó volt a hangulat. Talán abban voltunk mi a legjobbak, hogy csapatként működtünk és segítettük a másikat. Nyilván nagy szerepet játszott az, hogy előző szezonban a keretnagy része a NEKA-ban játszott és egy év alatt még jobban össze tudtunk szokni. Nagyon boldogok vagyunk és gratulálok a csapatnak az aranyéremhez!

Galéria

< vissza