Edzések, élmények, közösség – tavaszi tábor a NEKA-n
2026. április 10, péntek 12:30 | Akadémia
Április 7. és 10. között a Balatonbogláron rendezte meg a NEKA a tavaszi kézilabdatáborát, ahol a fiatal játékosok szervezett keretek között, csoportbontásban dolgozhattak fejlődésükön, miközben számos közösségi programon is részt vehettek.
A résztvevők fiú és leány csoportokban, külön edzők irányításával, kisebb csoportokban vettek részt a foglalkozásokon. A napi programok jól felépített struktúrát követtek: a reggeli után edzések, majd ebédet követően újabb szakmai munka várta a táborozókat.
A hét során kiemelt szerepet kapott a komplex fejlesztés: a pályás edzések mellett prevenciós foglalkozások és gyógytornász által vezetett programok is segítették a játékosok fizikai felkészítését. Ez különösen fontos eleme volt a tábor szakmai tartalmának.
A szervezők a kikapcsolódásról is gondoskodtak. Az esti órákban közösségi események – többek között mozi, játékterem és közös foglalkozások – segítették a csapatépítést. A csütörtöki napon pedig kalandprogramok, például bobozás, magasösvény és kilátólátogatás színesítették a programot, amely a gyermekek egyik kedvenc szabadidős programja lett.
A tábor zárásaként pénteken mérkőzésekre került sor, ahol a játékosok éles helyzetben is kipróbálhatták a hét során tanultakat, majd a közös ebéd után hazautaztak.
Bízunk benne, hogy találkozhatunk a nyári táborban is, melynek részleteiről, a jelentkezésről ITT olvashatnak.
Fotósunk, Lotus Seven rengeteg szuper képet készített táborozóinkról, a galériákat napi bontásban ITT lehet megtekinteni.
< vissza