20

Erdélyi testnevelők továbbképzése a NEKA-n

2022. augusztus 25, csütörtök 21:13 | Utánpótlás

Közel harminc erdélyi testnevelőtanár vett részt továbbképzésen a Nemzeti Kézilabda Akadémián csütörtökön. A csoportnak prof. dr. h. c. Mocsai Lajos és Hanzel Dorina létesítményigazgató tartott idegenvezetést a csarnokban és a Diagnosztikai Központban, a lakófaluban pedig a NEKA célkitűzéseivel kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg sporttudományos és szakmai főigazgatónktól, illetve Mocsai Tamás ügyvezetőtől.

Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos elmondásaszerint a Testnevelési Egyetem már régóta kiemelt feladatának tekinti a határon túli magyarok felkarolását:

„Az egyetemnek évtizedekre visszanyúló kapcsolatrendszere van, célja, hogy segítse az erdélyi testkultúra minőségfejlesztését. Ezért próbálunk lehetőséget biztosítani a szakemberek számára, hogy a hazai kiemelkedő sporttudományos hátterű akadémiákon tapasztalatot szerezzenek. Ilyen jellegű kapcsolatunk – amelynek keretében tanárokat képzünk – kevesebb van. Néha jönnek hozzánk Németországból és Skandináviából, de az erdélyiekkel a legszorosabb a kötelékünk. Szeretnénk támogatni a magyar embereket.”

Dr. Reigl Mariann negyvenkét évig dolgozott a Testnevelési Egyetemen, most pedig az erdélyi csoport vezetőjeként érkezett a NEKA-ra. Egyedülállónak nevezte az intézményt és az itteni továbbképzést több szempontból is komoly jelentőségűnek gondolja:

„Egyrészt fontos, hogy tartsuk a magyar-magyar kapcsolatot, másrészt miután a pedagógusok többnyire románul végzik képzésüket, szükségük van a magyar szaknyelv megismerésére. A mostani továbbképzésre Erdély minden megyéjéből érkeztek tanárok, akik a testnevelés mellett edzői tevékenységet is végeznek otthon. A csoport tagjai most járnak először a NEKA-n, ez egy unikum, amit mindenképpen meg kellett nézni.”

Az erdélyi csoporttal egy olyan székelyudvarhelyi testnevelőtanár is érkezett, akinek a lánya, Mihály Hannaazakadémia növendéke, a serdülő leánycsapat irányítója. Játékosunk tavaly került be az intézménybe, és édesanyja, Mihály Annamáriaszerint ezzel nagy álma teljesült:

„Hanna járt a NEKA nyári táborában, ott figyeltek fel rá. Nagyon szeret itt lenni, magas színvonalú a képzés. Edzőként tudtam, hogy minden év számít, de anyaként nehéz volt nekem őt elengedni, viszont neki ez volt az álma, a célja. Ugyan hétszáz kilométerre van tőlünk, tavaly négyszer haza tudott látogatni, illetve mi is többször eljöttünk hozzá” – nyilatkozta Mihály Annamária testnevelőtanár.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

Galéria

< vissza