18

Eredményesen zárult a konferencia

2021. szeptember 17, péntek 19:59 | Tudományos háttér

Még az eső ellenére is sokan látogattak el a 4. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciára szeptember 17-én, az esemény második NEKA-n rendezett napján. Tudományos programokban ma sem volt hiány, a közönség találkozhatott Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszóval, Csiszár Jenő nagykövettel, dr. habil. Suha György egyetemi tanárral és a nemzetközi kapcsolatok szakértőjével, dr. Pop Marcellel, a Semmelweis Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetőjével, Murányi Gergellyel, a teqball diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetőjével és Mladenovics Anna konzullal. Ők a sportdiplomáciáról szóló kerekasztal-beszélgetésen vettek részt.

Csiszár Jenő milánói főkonzul a programkezdés előtt a NEKA stábjának adott interjúban elmondta, szerinte a sportdiplomácia fejlődésének több szempontból is óriási jelentősége van:

„A KKM három és fél évvel ezelőtt hozta létre a Sportdiplomáciai Főosztályt. Ennek megjelenésével egy újabb feladatot kaptak az adott országokban állomásozó nagykövetek és főkonzulok, de ugyanakkor lehetőséget is. A sportdiplomácia egyfajta csomag, amely különböző üzeneteket hordoz. A magyar sikereket elismerik, ezek bárhol kinyitják az ajtókat.”

A kerekasztal-beszélgetésen nemcsak a sportdiplomáciáról esett szó, hanem annak új lehetőségeiről, megközelítéseiről, illetve az azzal kapcsolatos képzésekről is. A másfél órás alkalmon rengeteg hasznos gondolat hangzott el, ugyanúgy, mint az Innovatív edzésmódszertan című beszélgetésen.

Ezek mellett ma is számos workshop várta az érdeklődőket, ezek témái közt szerepelt az utánpótlás, a pszichológia, a sportversenyek, a csapatsportok, valamint a rekreáció is.

A nap végén záró beszélgetéseket és ajánlásokat hallgathattak meg az idelátogatók, utána pedig lehetőségük nyílt részt venni egy kerékpár- és gyalogtúrán. 

 

< vissza