03

Ész és akarat

2019. augusztus 12, hétfő 17:03 | Utánpótlás

Hibátlan teljesítménnyel lett Európa-bajnok a magyar női U17-es kézilabda-válogatott a szlovéniai Celjében megrendezett kontinensviadalon.

Ifj. Kiss Szilárdszövetségi edző a siker hátteréről beszélve nem kerülhette ki, hogy a NEKA-n folyó munkáról is beszéljen, hiszen a keretben nem kevesebb mint tíz játékosunk szerepelt.

A kontinensbajnokság előtt a szakember kérdésünkre semmit sem mondott az esélyekről vagy az elvárásokról, kizárólag az első két találkozóra koncentrált.

„A szlovákok elleni nyitó csoportmérkőzés korántsem úgy indult, ahogy szerettük volna. Az első félidőt kicsit túlizgultuk, de a szünet után rendeztük a sorainkat. Az osztrákok ellen már rendben ment minden, az előzetes terveknek megfelelően négy ponttal zártuk a két legfontosabb meccsünket. Azt hittük, a románokkal játszunk majd a csoportelsőségért, de ők előbb kiestek, valószínűleg túl sok energiát kivett belőlük az EYOF-részvétel. A továbbjutás bebiztosítása után kezdtük csak el figyelni a riválisokat. Láttuk, hogy a mi águnkon a skandinávok egyre jobban belelendülnek, közülük is a svéd csapat tűnt a legerősebbnek, a másik ágon pedig a franciák emelkedtek ki a mezőnyből. Utóbbiakat tartottuk a legnagyobb riválisnak, de végül a dánok ellen játszottunk az elődöntőben” – idézte fel a torna menetét ifj. Kiss Szilárd.

Az Európa-bajnokság előtt néhány nappal ért véget Bakuban az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, ami a celjei eredményeket is nagyban meghatározta.

„Több ország szinte ugyanazzal a csapattal indult, és az Eb-re végül elfáradt. A holland együttes például az EYOF-on második lett, itt viszont kiesett, ami hosszú évekre visszavetheti a holland női utánpótlást, mert nem a legjobb csapatok ellen versenyezhetnek. Azért ez meghatároz sok mindent. Mi ezt a hibát nem akartuk elkövetni, és a női kézilabdasportunk erejét mutatja, hogy a két erőpróbán két különböző csapatot tudtunk indítani: összesen harmincegy lányt versenyeztettünk. Tulajdonképpen azt tartjuk a legnagyobb eredménynek, hogy ilyen sok játékosunk képes nemzetközi szinten teljesíteni. Felkészítettük őket, mérkőzéseket játszottak, edzőtáboroztak, és az Eb-győzelem, valamint az EYOF-bronzérem emiatt igazán nagy siker” – vonta le a nemzetközi erőviszonyokból fakadó következtetést a szakember.

Az Eb-aranyérem megszerzéséig eltelt idő alatt rengeteg munkára és kitartásra volt szükség a csapat tagjai részéről. A sikerben azonban az is nagy szerepet játszott, hogy a NEKA edzőjeként ifj. Kiss Szilárd tíz kerettaggal is napi szinten együtt dolgozott:

„Két és fél éve kezdtük el a kiválasztást, és folyamatosan szűkítettük a keretet, de soha nem szűkítettünk teljesen, ami jó döntésnek bizonyult. Meghagytuk a versenyszellemet, csak úgy lehetett beférni, hogy a saját egyesületben is jónak kellett lenni, jó teljesítményt kellett nyújtani. Ezt a rendszert mindenképpen szeretnénk a jövőben is fenntartani. A Nemzeti Kézilabda Akadémián jó alapot tudunk adni, a növendékeinket magas szinten, a korosztályuknál idősebbek ellen versenyeztetjük, ami mindenképpen a csapat egyik legfontosabb erénye volt. A többieket a saját klubjukban ugyanígy szerepeltették, és tulajdonképpen csak azok tudtak beférni ebbe a válogatottba, akik a magas szintű képzés mellett, hasonlóan eredményes versenyeztetést is kaptak és egész évben fejlődést mutattak. Ők válhattak a magyar csapat igazi húzóembereivé.”

A válogatott imponáló magabiztossággal játszott, és százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a magyar női kézilabdázás történetének első ifjúsági Európa-bajnoki címét.

„Nagyon egységes kis csapatunk van, sok a – jó értelemben vett – akaratos gyerek, emellett a lányok jó tanulók is, lehet rájuk számítani. Ész és akaraterő, ezt emelném ki, mint a siker fontos része. No, és persze az összeszokottságot. Sok mérkőzést játszottunk együtt, rutinunk volt, és nem ijedtünk meg bizonyos helyzetekben. A norvégok másfél perccel a vége előtt átvették a vezetést, de fordítani tudtunk, a svédek hétgólos hátrányból felzárkóztak, és nem estünk össze, a dán meccs első félideje után pedig olyan védekezést produkáltunk, ami mintaértékű volt. Ezek voltak az Európa-bajnokság kulcsmomentumai. Öröm dolgozni ezzel a válogatottal, szeretünk együtt lenni, az évek alatt csak minimális konfliktushelyzet adódott, és soha nem kell a lányokat noszogatni. A remek csapat mellett egy önzetlen stábot sikerült összeválogatni, csupa olyan ember vette körül a játékosokat, mint ők maguk. Ez így együtt eredményezte ezt a sikert” – értékelte az Európa-bajnokságot ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző.

< vissza