
2022. március 10, csütörtök 20:32 | Utánpótlás

A két csapat ősszel az ötödik fordulóban találkozott egymással, akkor 33-24-es Balatonfüred-siker született, a NEKA ezúttal szeretne közelebb kerülni ellenfeléhez és szorosabb eredményt elérni.
A vendégek vezetőedzőjének dolgát nehezíti, hogy több játékosra sem számíthat sérülés miatt, az előző héten a klub vissza is rendelte a kölcsönben nálunk szereplő Draskovics Gellértet, aki így a másik oldalon játszik majd. A Balatonfüred az első idei fordulóban kikapott a Komlótól, ezt követően viszont a Budakalászt, a Fejér-B.Á.L. Veszprémet, a Dabast és a Kecskemétet is legyőzte, így jelenleg 25 ponttal áll a tabellán.
A NEKA a bravúros őszi szereplés után idén az elmúlt öt fordulóban egy pontot szerzett Egerben, és bár a papírforma természetesen a vendégek győzelmét ígéri, veszítenivaló nélkül, bátran játszhatunk az esélyesebb Balatonfüred ellen.
Jegyelővétel: https://tickets.funcode.hu/event/neka-bfkse-03-11
Kapusunk, Palasics Kristóf nyilatkozott a Balatonfüred elleni soron következő NB I-es bajnoki mérkőzés előtt, de beszélt a múlt heti, dabasi meccs tanulságairól is.