20

Évértékelés – fiú U16-os bajnokság

2024. június 04, kedd 10:27 | Utánpótlás

Címvédőként, de teljesen újjáalakított kerettel vágott neki a 2023/2024-es idénynek a NEKA fiú U16-os csapata. Ahogy Gazdag Tibor vezetőedző az értékelésében elmondta, voltak feladatok a pályán és a pályán kívül is, de erre az ötödik helyre olyan büszkén tekint, mintha bajnoki címet szereztek volna.
Gazdag Tibor: 
 
Tavaly mindössze egy vereséggel nyertük meg a bajnokságot, így idén nagy volt az elvárás az új korosztály felé. A keretbe 16 új játékos jött, sok helyről, sok képzettségi szinttel érkeztek a fiúk, teljesen más mentalitással, többféle személyiséggel. Nem volt könnyű összegyúrni ezt a társaságot, az idény első fele gyakorlatilag erre is ment rá, próbáltuk beszoktatni őket az új rendszerbe, elfogadtatni velük a szabályokat. Emellett a pályán is volt feladat, hogy technikailag, taktikailag, erőnlétileg olyan szintre hozzuk fel őket, ami elvárt az akadémián. A játékosok jól vették az akadályokat, a második félévre pedig szépen összeértek a srácok, és a bajnokság végére egész jó kis csapattá váltunk. 
 
Sok segítséget kaptunk a szakágon belül, sok megbeszélésen vagyunk túl, és a játékosok szerencsére elhitték, hogy azokon a mérkőzések, amelyeken csapatként játszottak, rendre nyertünk, de amikor az egyénieskedés került előtérbe, akkor vereség lett a vége. 
Idén nagyon színvonalas és kiegyenlített volt a bajnokság, a végletekig kiélezett meccsek jellemezték, az elsőtől a 12. helyezettig bárki bárkit meg tudott verni. Folyamatosan voltak meglepetéssel záruló mérkőzések, három pontot szereztünk például az erős PICK Szeged ellen, de nálunk hátrébb álló riválisoktól kikaptunk. 
 
Az akadémiai torna arról szólt, hogy azok a játékosok, kapusok kapjanak szerepet, akik a bajnoki fordulókban keveset játszottak, így nem mindig a legerősebb csapattal álltunk fel. A keret fele ráadásul fiatalabb volt a kiírt korosztálynál, de jól teljesítettek a fiúk, ezt is egyfajta versenynek fogták fel. 
Bizakodva várom a következő idényt, hiszen a keret magja velem folytatja a munkát. Már nem a nulláról kell kezdeni, ismerik a rendszert, jóval könnyebb lesz, még ha fiatalabbak is leszünk a mezőnytől. Köszönöm a szakág valamennyi edzőjének és munkatársának a segítségét: volt lehetőség egyéni képzésekre, kapusedzésekre, erőnléti képzésre és ez mind megmutatkozott az U16-os csapat teljesítményén. Erre az 5. helyre ugyanolyan büszke vagyok, mintha bajnokok lettünk volna. 
< vissza