20

Felejthetetlen élmények a NEKA-táborban

2020. június 26, péntek 13:46 | Nemzetközi edzőközpont

Változatos szabadidős programokkal, tartalmas szakmai edzésekkel, mérkőzésekkel és hangulatos búcsúesttel ért véget a hétfőtől péntekig tartó, idei első NEKA nyári kézilabdatábor. A több mint 170 gyermek kihasználta a Balaton és a létesítmények adta lehetőségeket, és csodás emlékekkel tértek haza. És az élmények sorának még nincs vége, hiszen július közepén jön a második táborunk!

A kezdeti szeles időjárást szerencsére a héten felváltotta a nyári meleg, így kezdetben csak a legbátrabbak, az utolsó – karaokéval és a csoportok bemutató műsorával színesített – estén viszont már valamennyi táborozó gyermek a Balatonban élvezte a fürdést, még este kilenc órakor is. De addig sok minden történt.

A NEKA munkatársai és önkéntes növendékei folyamatosan kísérték, segítették és felügyelték a csoportokat, így gördülékenyen zajlott le például a költözés, az étkezés, az edzésekre és szervezett programokra való eljutás.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia valamennyi edzője szerepet vállalt az edzések levezetésében és az utolsó napon rendezett mérkőzések lebonyolításában, emellett minden kisgyermek kapott tőlük néhány bátorító szót vagy tanácsot – ami óriási motivációt adott nekik, hiszen edzőink a sportág kiemelkedő személyiségei közé tartoznak.

A kézilabdás és strandkézilabdás programok mellett természetesen a szórakozás is főszerepet kapott: kedvezményes belépést biztosítottunk a balatonboglári Kalandpark, a Bobpálya és a Vidámpark látogatására, ami kiváló esti kikapcsolódást nyújtott a gyerekeknek, de egy könnyed esti Balaton-parti sétától is kellemesen elfáradtak a fiatalok.

Pénteken délelőtt még az egymás elleni mérkőzések és a csapatképek fotózása szerepelt a programban, így aztán a gyerekekért érkező szülők csupa izgatott és mosolygós arcot láthattak. A tőlük érkezett pozitív vélemények, valamint a tavalyi tábor után visszatérők száma kiváló visszaigazolás számunkra a rendezvény sikeréről és fontosságáról.

Azok pedig, akik most kaptak kedvet a kézilabdatáborhoz, még jelentkezhetnek a második felvonásra (július 13–17.), amelynek jelentkezési lapja letölthető innen

Fotók: NEKA/Tompos Gábor

< vissza