03

Felelősségteljes magatartás a járvány idején is

2020. szeptember 17, csütörtök 14:19 | Utánpótlás

A járványhelyzet alakulása miatt rendkívül fontos minden intézmény, szervezet esetében az érvényben lévő egészségügyi szabályok, protokollok betartása. A Nemzeti Kézilabda Akadémián is fokozottan ügyelnek a több mint 140 fiatal sportoló, a munkatársak, valamint a szurkolók biztonságára, legyen szó a kollégiumról, az étteremről vagy a sportcsarnokról. A legfontosabb intézkedésekről dr. Kisegyházi Attila, a NEKA járványügyi felelőse és Sikler Gyula, kollégiumi intézményvezető nyilatkozott.

– A karantén után visszatérő akadémisták június óta meghatározott szabályok szerint élnek és sportolnak, a kötelező maszkhasználat és kézfertőtlenítés már automatikus, az elmúlt hetekben azonban újabb intézkedési terv szerint kell működniük a köznevelési intézményeknek. Mik a legfontosabb tudnivalók?

– Napi szintű kapcsolatban vagyunk az iskolákkal és a különböző hatóságokkal, többek között az ÁNTSZ-szel vagy az Országos Tisztiorvosi Szolgálattal. Betartjuk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott köznevelési intézményekre vonatkozó eljárásrendet, ajánlást. Emellett az egész folyamatot kézben tartó és koordináló Antalné Szakál Edit egészségügyi asszisztens révén kapjuk a legfontosabb instrukciókat, információkat arról, hogy milyen előírásoknak kell megfelelnünk.  A kollégiumokba kizárólag egészséges, új típusú koronavírus megbetegedés tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző személy térhet vissza. A kollégiumokban lakó tanulók figyelmét felhívtuk, hogy ha bármilyen betegségre utaló panaszuk van, azt azonnal jelezzék a nevelőtanárnak, akik a diákokat naponta kikérdezik egészségi állapotukról és napi rendszerességgel testhőmérsékletmérést végeznek rajtuk, amit dokumentálnak. A kollégiumban fokozott fertőtlenítés és takarítás történik, a betegszobák számát megdupláztuk. Betegség bármilyen jele esetén elkülönítjük a diákot és értesítjük a szülőket, akikkel megbeszéljük a további teendőket. Csak kiscsoportos foglalkozásokat tartunk, a nagy rendezvényeket lemondtuk. A foglalkozások során, ill. az étkezéseknél pedig kérjük lehetőség szerint a másfél méteres távolság betartását, a felelősségteljes maszkhasználatot; ezek most összetett és mindennapos feladatok – foglalta össze az intézkedéseket Sikler Gyula.

– Miután a gyerekek többsége távol az otthonától él Balatonbogláron, fontos a szülők tájékoztatása és a megfelelő kapcsolattartás is. Miként működik ez a NEKA-n?

– Azon túl, hogy részletes tájékoztató levelet küldtünk ki mindenkinek, folyamatosan keresnek minket telefonon a szülők, így szóban is segíteni tudunk, ha bármilyen kérdés, kérés felmerül. Azt kérjük, hogy lehetőség szerint ne tömegközlekedéssel kelljen a gyermeknek hazautaznia, és ha bármilyen kisebb betegsége volt otthon, a visszatéréshez háziorvosi igazolás szükséges arról, hogy közösségbe léphet. Balatonbogláron egyébként azt ajánljuk az akadémistáinknak, hogy a boltra vagy az egészségügyi sétára korlátozódjon a kimenő, kerüljék a tömegrendezvényeket.

– Azt leszögezhetjük, hogy NEKA-növendék vagy -munkatárs között nincs tudomásunk fertőzött személyről, a COVID-gyanús gimnáziumi osztálytárs miatt hazaküldött sportolóink is egészségesek, de szigorú protokoll alapján térhetnek csak vissza.

– Valóban, miután az adott iskolában felmerült a gyanú, azonnal hazautaztak az érintett diákok, majd két hét után az ÁNTSZ igazolásával – miszerint a karanténban tünetmentesek voltak – visszatérhetnek az akadémiára.

Dr. Kisegyházi Attila, a NEKA kijelölt járványügyi felelőse is több esetben nyújt segítséget a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban:

– Minden esetben fontos, hogy az előírt protokollok szerint járjunk el, ehhez nyújtok személyesen vagy Antalné Szakál Edit révén segítséget. Az akadémia fiatal kézilabdázói profi sportolóként élik az életüket, így a felelősségteljes magatartást elvárhatjuk tőlük, vagyis azt, hogy a szabadidejükben se menjenek olyan helyekre vagy rendezvényekre, ahol különböző helyről sok ember gyűlik össze. A gyerekek az edzéseken nyilván nem viselhetnek maszkot zárt térben, a NEKA Sportcsarnok mérkőzésein ugyanakkor a szurkolóknak be kell tartaniuk az érvényes, az MKSZ által kiadott COVID-előírásokat. A kötelező maszkhasználat, a lázmérés, a kézfertőtlenítés, a játéktérre beléphető személyek számának korlátozása mind-mind azt szolgálja, hogy elkerüljük a fertőzést és vigyázzunk egymásra.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

 

 

Galéria

< vissza