09

Felmérések az újrakezdés jegyében

2020. május 26, kedd 19:55 | Felmérések

A Balatonboglárra visszatért növendékek a kézilabdás és erőnléti edzések mellett fizikai és állapotfelmérő teszteket is teljesítettek, melyek alapján a NEKA sporttudományos szakemberei fontos információkat kapnak a fiatalokról. Az első adatok elemzése után – a kihagyás alatt elvégzett edzésmunkának köszönhetően – csapatszinten jó eredmények születtek.

Az első héten harminc leány, illetve fiú sportoló vett részt a felméréseken, ahol a különböző gyorsasági és állóképességi futótesztek mellett a vertikális felugrást és a hátsó combhajlítóizom-erőt vizsgálták a szakemberek. Az InBody testösszetétel-méréseknél testalkattól, otthoni táplálkozástól, nemektől függően eltérő eredmények születtek, és látható volt az is, hogy a nagyobb ellenállásos, súlyzós edzések hiányoztak az utóbbi időben.

„A mostani sportdiagnosztikai felmérések jó kiindulási pontot jelentenek számunkra a kilenchetes kihagyást követően, ez alapján kell reaktiválnunk a fiatalokat. Az otthoni erőnléti edzések során, melyeket az online adatok révén végig nyomon követtünk, a sportolók nagyon komoly, szisztematikus munkát végeztek. Ha például az állóképességi mutatókat nézzük, pozitív visszacsatolás számunkra, hogy a hétfői inga jellegű futóteszten a csapatátlagot tekintve javítottak a növendékeink, tehát látszott, hogy aki az elmúlt időszakban tisztességesen, megfelelő ismétlésszámmal végrehajtotta az egyéni feladatokat, az előrelépett” – foglalta össze az első napok tapasztalatait Szabó András László, a Sporttudományos és Egészségügyi csoport vezetője.

Valamennyi sportág szakemberei számára rengeteg kérdést vet fel az, hogy vajon az ilyen extrém labdamentes idő után milyen hatékonysági mutatója van az otthon elvégzett munkának. Jók-e a kiadott feladatsorok, edzésprogramok, melyek azok a képességek, amelyek drasztikusan regresszív irányba sodorják a szervezetet, vagy mik azok a területek, amiket jól lehet szinten tartani vagy akár fejleszteni. A NEKA-n működő sporttudományos háttér lehetővé teszi, hogy ebben a témában publikációk, tanulmányok szülessenek a jövőben, de ami talán a legfontosabb, olyan visszajelzéseket kapnak az edzők, amelyekre építve meg tudják határozni a visszavezetés időszakának edzésmunkáját.

 

< vissza