11

Fókuszban az erőnléti edzők képzése

2019. október 01, kedd 09:56 | Oktatás, képzés

A Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőképző Központja által a 2019–2020-as tanévben indított kézilabda erőnlétiedző-képző tanfolyamon a vezető tanárok között Szabó András László is szerepet kapott.

A NEKA egészségügyi és sporttudományos csoportjának vezetője részt vett a tavaly első ízben meghirdetett kurzuson, idén pedig a huszonhét új hallgató képzésében segít.

„Az ünnepélyes tanévindító rendezvény keretében megismerkedtünk a jelentkezőkkel, akik között több neves, NB I-es kluboknál dolgozó erőnléti szakember van. A mai modern kézilabdasportban egyre nagyobb jelentősége van ennek a területnek, így az MKSZ-NEK vezetői is fontosnak tartják az erőnléti és teljesítményfokozásért felelős szakemberek szakirányú képzését. A gyakorlati és elméleti oktatás komplex tudásanyagot ad, és remélhetőleg évről évre egyre több magasan kvalifikált szakember kerül a klubokhoz, ami a sportág fejlődését garantálja” – beszélt munkájáról honlapunknak Szabó András László.

< vissza