20

Folytatódhat és szintet léphet az együttműködés

2022. március 22, kedd 11:21 | Utánpótlás

A K&H férfi kézilabda liga őszi szezonjának egyik legnagyobb meglepetését a NEKA csapata szerezte, hiszen hat győzelmet aratott, amely felülmúlta kiemelt szponzorunk, a HSA Group ügyvezető igazgatójának várakozásait is. Mátyás László a legtöbb mérkőzést a helyszínen szurkolta végig, így személyesen láthatta a fiatalok példamutató hozzáállását és bravúros sikereit, amelyről elismerően beszélt a vele készült interjúban.

Kelet-Magyarország legnagyobb munkaerő-szolgáltatója, a debreceni központú HSA Group 2021. szeptemberében lett a NEKA férfi NB I-es csapatának kiemelt támogatója. Mátyás László ügyvezető igazgató már a szerződés aláírásakor elmondta: bízik abban, hogy a fiatalok megállják majd a helyüket az első osztályban.

– A NEKA együttese 18 fordulót követően 13 ponttal a K&H férfi liga tabellájának tizedik helyén áll, és egyelőre biztosnak tűnik a bentmaradás, ráadásul a Ligakupában is bejutott a legjobb négy közé. Mit gondol az eddigi szereplésről, meglepte-e Sótonyi László tanítványainak sikere?

– Évek óta figyelemmel kísérem a vezetőedző és a fiúk közös munkáját, láttam és látom, mennyit dolgoznak hétről hétre, így természetesen reméltem, hogy bebizonyítják: helyük van az első osztályban. Nagy örömünkre a csapat túlteljesítette a várakozásainkat, tehát őszintén mondhatom, hogy a NEKA-val való együttműködéssel maximálisan elégedett vagyok, sőt! Már megfogalmazódtak bennem jövőbeli tervek is, kooperációnk kereteit szeretnénk tovább bővíteni és nagyobb mértékben támogatni az intézmény menetelését, hiszen a kizárólag magyar fiatalokból álló keret teljesítménye példaértékű lehet mindenki számára.

– A Nemzeti Kézilabda Akadémia férfi NB I-es csapatának lelkes szurkolója volt az őszi szezonban, fontosnak tartja a személyes jelenlétet?

– Valóban, ha csak tehetjük ott ülünk a lelátón és élőben figyeljük a mérkőzéseket. Látszik, hogy a fiúkat feldobja a hazai közönség buzdítása, a bajnok Pick Szeged ellen például sokat jelentett a nézők támogatása. Hozzáteszem, hogy örömmel látná mindenki, ha többen járnának a NEKA mérkőzéseire, hiszen a jövő magyar tehetségei lépnek pályára hétről hétre, akik még a legnagyobb sztárok ellen is maximális erőbedobással küzdenek. Egy izgalmakkal és sikerekkel teli időszakon vagyunk túl. Bízom benne, hogy a tavaszi idényben is megmarad ez a fajta lendület a fiatalokban.

– Több figyelemreméltó eredmény született az őszi fordulókban, hiszen pont nélkül távozott Balatonboglárról a Csurgó, a Dabas vagy a Kecskemét. Melyik hazai meccs volt ön szerint a legizgalmasabb?

– Több nagyszerű sikert is élőben izgultam végig, de a legnagyobb élményként a Tatabánya elleni mérkőzést említeném, az maga volt az eufória. Egy ekkora játékerővel rendelkező csapatot megverni óriási élmény minden kézilabdában jártas szurkoló számára. Természetesen tudni lehetett, hogy egy nehéz helyzetben lévő rivális érkezik, de a válogatott játékosok ellen bemutatott elsöprő produkció nekünk szurkolóknak, és a srácoknak is maradandó élményt jelentett. A tavaszi mérkőzések nehezek lesznek, az ellenfelek már nem „tapasztalatlan újoncként” tekintenek a NEKA-ra, így a fiataloknak fel kell nőniük az újabb feladatokhoz.

 

< vissza