
2020. december 18, péntek 17:00 | Utánpótlás

A Halker Kft. 2014 óta támogatja a Nemzeti Kézilabda Akadémiát, a megállapodás értelmében pedig 2020 után is folytatódik az együttműködés.
„Évek óta tart ez a kapcsolat, örömteli, hogy egy szintén balatonboglári céggel tudunk együttműködni. A Halker Kft. 2014 óta a TAO révén segítette a munkánkat, a mostani megállapodás ugyanakkor már a jövőbeli támogatásról szól. Kölcsönösen elismerjük egymás tevékenységét, így az összefogás örömteli számunkra” – nyilatkozta Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője.
„Az életemben, életünkben fontos szerepet tölt be a sport, és emiatt több sportág több egyesületét is támogattuk az elmúlt években, évtizedekben. Örömünkre szolgál, hogy városunkban ilyen magas szintű sportoktatás folyik. Őszinte csodálatom, ahogy Mocsai Lajos professzor úr az álmát itt Balatonbogláron meg tudta valósítani. Együttműködésünk célja, hogy hozzájárulhassunk a jövő nemzedékének fejlődéséhez és ahhoz, hogy országos és világszintű sikereket érjünk el a kézilabda területén” – mondta el Gödry Zoltán, a Halker Kft. tulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója.
