17

Győzelem a Hajdúnánás ellen

2025. január 26, vasárnap 20:15 | Utánpótlás

A másodosztályú kézilabda-bajnokság (NB I./B) 15. fordulójában 10:10-es félidő után magabiztos, ötgólos győzelmet arattunk a Hajdúnánás Kézilabda NKFT elleni rangadón.

Sérülések által megtizedelt csapatunk nem kezdett jól, így a 10. percben 1:4-es állásnál Bakó Botond kért időt. Ezt követően 4:4-nél utolértük ellenfelünket, 7:6-nál pedig már nálunk volt az előny. Ellépni azonban nem tudtunk, vendégoldalon Pásztor Bettina remekelt a gólvonalon, nálunk pedig Csapó Kincső védett ihletett formában. Az első játékrészben viszonylag kevés gól esett, a csapatok 10:10-es döntetlen állással vonultak az öltözőkbe.

A fordulás után 15:15-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, ezt követően azonban egy 7:1-es szériával hagyta „faképnél” ellenfelét a Bakó-csapat (22:16). Innentől reális egyenlítési lehetősége már nem volt a vendégeknek, az 55. percben közte kilenc is volt (29:20), végül pedig a dudaszó pillanatában 32:27 állt az eredményjelzőn.

Csapó Kincsőközel ötven százalékkal védett, Győri Viktória és Jelena Fanni öt-öt találatig jutott, a sérülése után visszatérő Katona Lujza 6/6-os mutatóval, rontott lövés nélkül zárt, míg a mezőny legeredményesebb játékosa Farkas Eszter lett nyolc találattal.

Női NB I./B, 15. forduló
NEKA – Hajdúnánás Kézilabda NKFT 32:27 (10:10)
Balatonboglár, NEKA Csarnok. Vezette: Kovács-Sebők Stefánia, Réti Rebeka Réka.
NEKA: Csapó (kapus) – Mihály 3, Győri 5, Molnár F., Jelena 5, Panyi 1, Berei 2. Csere: Torda, Hornyák (kapusok), Farkas 8, Katona 6, Mayer 2. Vezetőedző: Bakó Botond.
Hajdúnánás: Pásztor (kapus) – Makkai 3, Pap Zs. 1, Szécsi3, Nyakó 2, Makó 4, Besenyei. Csere: Pozsgai 1 (kapus), Kocsis 3, Kostyóv4, Bagi 2, Rosokha 2, Bucsi 2. Vezetőedző: Kocsis Csaba.
Kiállítás: 0, ill. 2 perc.
Hétméteres: 0/3, ill. 0/0.

Interjúzóna

Bakó Botond (vezetőedző): – Ahogy edzeni tudunk, az köszön vissza a pályán is. A héten egyetlen egy edzésen tudtunk gyakorolni hat a hat ellen. Nehezen indult a mérkőzés, körülményesen és lassan kezdtünk, ráadásul kihagytuk az összes lehetséges ziccert Pásztor Bettivel szemben. Abban a pillanatban, ahogyan ez változott, vissza tudtunk jönni. Végül a második félidei nyitott védekezés és a hét a hat elleni játék volt az, ami döntőnek bizonyult. Ez a védekezés és mögötte a kapusteljesítmény, illetve az ebből szerzett könnyű gólok extra volt a mai napon. Dicséret ismét a csapatnak, mert megint nagyot küzdöttek, kitették a szívüket a pályára.

Csapó Kincső (kapus): – Támadásban nehezen kezdtünk. Sok volt a kihagyott ziccer, rengeteg volt az eladott labda, illetve technikai hiba is akadt bőven. Ez jellemezte az első félidőt, de szerencsére a fordulás után egy jobb és feszesebb védekezés volt előttem, így nekem is könnyebb volt a dolgom a gólvonalon. A második félidőben gyors gólokat tudtunk lőni és a helyzetkihasználásunk is javult, így el tudtunk lépni a Hajdúnánástól. Büszke vagyok a lányokra, hiszen megint megmutattuk, hogy hiába vagyunk kevesen, az akarat és a csapatszellem mindennél többet ér.

Farkas Eszter (balszélső): – Sajnos passzívan kezdtünk, sok technikai hibát vétettünk és rengeteg volt a rontott lövés. A második játékrészre összeszedtük magunkat, fejben jobban ott voltunk, így végül egységet mutatva tartottuk itthon a bajnoki pontokat. Gratulálok a csapatnak.

Folytatás február 1-én, szombaton 17.00 órakor hazai környezetben az ENUSE ellen. 

< vissza