22

Győzelemmel kezdtük a felsőházi rájátszást

2026. március 22, vasárnap 13:47 | Akadémia

Leány U16-os csapatunk egy idegenbeli győzelemmel kezdte meg a felsőházi rájátszást, míg U20-as együttesünk hazai környezetben aratott magabiztos, nagyarányú győzelmet. A pontszerzés ezúttal nem jött össze az U18-as csapatnak.

Leány U20, I. osztály, Nyugat – 15. forduló
NEKA – Mosonmagyaróvári KC 48:27 (22:12)
NEKA: Krasznay D., Paluska P. (kapusok), – Nagy F. 4, Gerencsér L. 4, Boros K. 2, Jobbágy N. 4, Tolnai F. 4, Nényei L. 2, Varga V. 5 (1), Nagy-Hajdú F. 3, Sass L. 1, Péli A. 9 (4), Nyárai V. 3, Kollár K. 7. Vezetőedző: Bognár Róbert.
Hétméteres: 5/5, ill. 1/1.
Kiállítás: -, ill. 8 perc.

Bognár Róbert: – Jó tempót diktáltunk, az elsődleges célunk az volt, hogy elfárasszuk az ellenfelünket, és ezt sikerült is megvalósítanunk. A kapusok és a védelem között nem mindig volt meg a kellő összhang, különösen az átlövéseknél. Időnként éreztem némi könnyelműséget, de összességében jó felfogásban kézilabdáztunk. Ami pedig a legfontosabb: látszott a lányokon, hogy élvezik a játékot.

Kollár Kata: – A mai mérkőzésen végig mi irányítottuk a játékot, ami nagy önbizalmat adott az egész csapatnak. Már az elején jól kezdtünk, sikerült gyorsan előnyt szereznünk, és ezt végig meg is tudtuk tartani. Bár támadásban voltak kisebb hullámvölgyeink, a stabil védekezésünkkel ezeket mindig ki tudtuk javítani. Igazi csapatként játszottunk, mindenki hozzátette a magáét, és ez meg is látszott az eredményen. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert végig küzdöttünk egymásért, és megmutattuk, hogy együtt mire vagyunk képesek.

Leány U18, I. osztály, Nyugat – 15. forduló
NEKA – Mosonmagyaróvári KC 27:31 (15:20)

NEKA: Várszegi K., Gulyás A., Kovács J. (kapusok), – Bako G. 5, Gerencsér L. 6, Lisztmajer K., Puszta P. 2, Tóth F. 3, Szabó P. 1, Kalász N. 1, Elek H., Szeverényi G. 3, Becsek E. 5 (5), Király K. 1. Vezetőedző: Velky Péter.
Hétméteres: 5/5, ill. 2/2.
Kiállítás: 6, ill. 8 perc.

Velky Péter: – Az első félidőben nagy tempót diktált mindkét csapat, amelyben inkább a támadójáték dominált a védekezéssel szemben. Sajnos a félidő végén több pontatlanság is becsúszott, így az ellenfél könnyű gólokat szerzett, és többgólos előnyt alakított ki a szünetre. A második félidőben többször is vissza tudtunk kapaszkodni, de ismét hasonló hibákat követtünk el. Nagy kár érte, mert a lányok nagyot küzdöttek, de végül a kevesebbet hibázó csapat nyert.

Gulyás Adél: – A mai mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Hiába voltak jó periódusaink védekezésben és támadásban is, a hullámvölgyeink miatt nem tudtuk átvenni a vezetést az ellenfelünktől. A legfontosabb viszont, hogy végig küzdöttünk, és megvolt a csapatszellem. Ezt a motivációt és lelkesedést kell a továbbiakban is megőriznünk, mert ez lesz a sikereink kulcsa.

Leány U16, I. osztály, Felsőházi rájátszás - 1. forduló
PC-Trade SZNKE – NEKA 28:30 (12:14)
NEKA: Kálmán H., Pálfi R., Trsztyinszki M. (kausok), – Kovács R. 9, Bognár N. 3, Bíró R. 1, Csala M. 8 (2), Ambrus P. 2, Szögi L. 2, Bogdán D., Haraki H. 5, Heinemann A., Vajda V. Vezetőedző: Simics Judit.
Hétméteres: 9/7, ill. 2/2
Kiállítás: -, ill. 16 perc.

Simics Judit: – Már vártuk, hogy újra mérkőzést játszhassunk, és összemérhessük magunkat a másik csoport legjobbjaival. Nem volt könnyű a feladat, és tudtuk, hogy mindenkire maximálisan szükség lesz ahhoz, hogy nyerni tudjunk! Mindenki hozzátett a mai győzelemhez, amihez nagyon gratulálok a lányoknak!

Bognár Nóra: –Ez volt az első meccsem egy hosszabb kihagyás után, ráadásul a felsőházban, a Szeged ellen, több hiányzóval. A csapat végig együtt küzdött, védekezésben nagyon erősek voltunk, ami megalapozta a játékunkat. Támadásban voltak nehezebb pillanataink, de ezeket közösen megoldottuk, és végül sikerült megszerezni a győzelmet. Nagyon örülök, hogy újra pályán lehettem, és segíthettem a csapatnak. Szép volt, lányok, hajrá NEKA!

< vissza