20

Győzelemmel zártuk az alapszakaszt, készülünk a négyes döntőre

2023. május 24, szerda 21:08 | Utánpótlás

Az már korábban eldőlt, hogy a NEKA lány U19-es és U17-es csapata is első helyen zárja az alapszakaszt, az utolsó fordulóban pedig csak az volt a kérdés, győzelemmel fejezik-e be a mieink a sorozatot a Budaörs ellen. A dr. Woth Péter által vezetett ifjúsági együttes 32-26-ra nyert, így egyetlen idegenbeli pontvesztéssel, hétpontos előnnyel lett első, míg ifj. Kiss Szilárd tanítványai 43-22-es sikerrel, százszázalékos mérleggel nyerték meg az alapszakaszt.

 

A lány U19-es bajnokságban nyugatról a NEKA és a Dunaújváros, keletről az FTC és a Debrecen jutott be a rájátszásba. A mieink az elődöntőben a DVSC ellen lépnek pályára. A lány U17-es bajnokságban a Nyugati-csoportból a NEKA és a Győr, keletről a Debrecen és a Fradi jutott be a rájátszásba. A mieink az elődöntőben az FTC ellen lépnek pályára.

Lány U19-es bajnokság

NEKA-Budaörs 32-26 (17-10)

V:Erdélyi, Kertész B.

NEKA: Hornyák, Horváth Sz., Csendes (kapusok),- Fazekas 1/1, Faragó 6/2, Berei 3, Dézsi 2, Hengl 4, Csamangó L.4, Petruska, Kapu 1, Bali 1, Keceli-Mészáros 3, Csamangó N. 2, Sipos 2, Kriston 3/1 – vezetőedző: dr. Woth Péter

7m: 5/4, ill. 5/5   

kiállítások: 12 perc, ill. 4 perc

Eredmény alakulása: 7.p: 5-4, 19.p: 9-7, 26.p: 15-8, 37.p: 21-12, 45.p: 25-18, 52.p: 29-20

MESTERMÉRLEG:

Dr. Woth Péter: Igyekeztünk hasznosan tölteni a mérkőzést.

JÁTÉKOS SZEMMEL:

Faragó Lea: Ez volt az alapszakasz utolsó meccse és mindenképpen győzni szerettünk volna. A legfontosabb feladat az volt, hogy koncentráltak legyünk védekezésben és támadásban is. A helyzeteinket az első félidőben rosszul használtuk ki, de ez sem okozott nagy problémát, mert sikerült nagyobb előnyt kialakítanunk. Ez egy kisebb lépés volt a céljaink felé, és a nagyobb feladat jövő héten vár ránk. Gratulálok a csapatnak!

Csamangó Lili: A meccset rosszul kezdtük, kicsit beragadtunk az elején, ami végig látszott az eredményen. A következő meccseinken jobban kell koncentrálnunk, főként védekezésben!

Galéria

Lány U17-es bajnokság

NEKA-Budaörs 43-22 (26-12)

V: Erdélyi, Kertész B.

NEKA: Szilágyi, Krasznay (kapusok),- Mihály 3, Varga D.2, Seres 3, Boros, Kiss M. 2, Lavaj 3, Katona 4, Nagy B.4, Szebeni 7, Pálmai 6/4, Molnár F. 5, Kriston 2 -vezetőedző: ifj. Kiss Szilárd

7m: 4/4, ill. 2/1  

kiállítások: 6 perc, ill. 2 perc + 1 kizárás

Eredmény alakulása: 8.p: 8-1, 14.p: 11-6, 22.p: 16-9, 29.p: 24-11, 37.p: 30-16, 42.p: 35-16, 53.p: 38-18

MESTERMÉRLEG:

Kiss Szilárd: Játszottunk egyet, az alapszakasz ezzel befejeződött, a csapatnak gratulálok az eddig elért eredményhez!

JÁTÉKOS SZEMMEL: 

Nagy Bianka: Már az elejétől fogva odafigyeltünk a védekezésre és a támadásban is tudtunk gyors gólokat lőni, az előnyt a második félidőben növelni tudtuk. Gratulálok a csapatnak! Hajrá NEKA!

Fürdök Virág: Koncentráltan kezdtük a mérkőzést. Az első kiállítás után kicsit szétestünk, de össze tudtuk szedni magunkat és így nagy előnyt tudtunk kialakítani. A második félidőben már több pontatlanság csúszott a játékunkba, de továbbra is tudtuk tartani az előnyünket. Gratulálok a csapatnak! Hajrá NEKA! ❣️

fotók: NEKA/Tompos Gábor

Galéria

< vissza