
2022. február 08, kedd 19:19 | Utánpótlás

Leány serdülő I. osztály:
Győri Audi ETO II. - NEKA 27-38 (13-19)
V: Cseszregi, Sipos
NEKA: Csendes, Horváth Sz. (kapusok),-,Seres, Polákovics, Mórocz 2, Sipos 1, Fazekas 4, Pónya 1, Kapu 5, Lavaj, Bali 1, Szebeni, Pálmai 8, Keceli-Mészáros 12, Varga 2, Kriston 2
7m: 4/4, ill. 2/0
kiállítások: 2 perc, ill. 4 perc
Eredmény alakulása: 4.p: 3-2, 12.p: 6-7, 18.p: 10-11, 26.p: 12-15, 34.p: 16-21, 42.p: 19-24, 48.p: 21-30, 56.p: 25-34
MESTERMÉRLEG:
Kiss Szilárd: Készültünk a mérkőzésre, a hétvégén már erre fókuszáltunk! Tetszett, hogy sok minden megvalósult a pályán és kezdünk csapattá formálódni. Ez a győzelem a csapat és a mögöttünk álló teamé közösen! Köszönjük és gratulálok!
JÁTÉKOS SZEMMEL:
Keceli-Mészáros Renáta: Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a mai mérkőzés. A meccs elejétől kezdve koncentráltan játszottunk.Védekezésben voltak hibáink, amit az első félidőben többnyire sikerült kijavítani így a félidő végére előnyre tettünk szert. A második félidőben pedig próbáltuk tartani az előnyt, sikerült is, jó kapus teljesítménnyel a háttérben. Gratulálok a lányoknak,csak így tovább!
Kapu Zsófi: Jó hangulatban kezdtük a mérkőzést. Az elején voltak kisebb hibáink, amit hamar javitani tudtunk. A védekezésünk is összeállt, így elöl jöttek a gyors gólok. Ennek köszönhetően sikerült kialakítani egy nagyobb előnyt a második félidőre. A második játékrészt is jól kezdtük, növelni tudtuk a különbséget. Mindent, amit meccs előtt megbeszéltünk, azt meg tudtuk csinalni. Gratulálok a csapatnak. Hajra NEKA!
fotó: Farkas Anita