20

Három pontot hoztunk el Budakalászról

2025. március 08, szombat 16:18 | Utánpótlás

A NEKA U20-as és U18-as csapata is Budakalászon lépett pályára az I. osztályú bajnokság 15. fordulójában. Gazdag Tibor tanítványai a meccs utolsó két és fél percét kapott gól nélkül hozták le, és közben hármat is szereztek, így döntetlenre mentették a találkozót. Lehőcz Zoltán társulata szinte végig vezetett, és végül hárommal nyert riválisa ellen.

Fiú U18, I. osztály – Nyugati csoport, 15. forduló

CYEB-Budakalász–NEKA 30–30 (15–13)

Budakalász, Sportcsarnok, 80 néző. Vezette: Sebestyén Ákos Attila, Sebestyén Barna István.

CYEB-Budakalász: Grósz, Einreinhoff (kapusok) – Szabó B. 2, Csontos 1, Nagy B., Vrhovina, Mérész, Forgács 13 (4), Gyuris, Baradlai 2, Plank, Bakó, Köck, Tóth S. 4, Réthy 3, Németh K. 5. Vezetőedző: Forgács Gyula.

NEKA: Vermes, Konyicsák (kapusok) – Terjék, Kovács K. 4 (1), Kanyó Balázs, Vandra, Ambrus 2, Peller 3, Kovács B., Panyi I. 10 (4), Puskás, Házi 4, Vajda 1, Szilágyi 2, Halmos 1, Hajdu 3. Vezetőedző: Gazdag Tibor.

Hétméteresek: 7/4, illetve 6/5.

Kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc.

Piros lap: Forgács Márkó a 60. percben.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–2, 9. perc: 4–2, 17. perc: 9–5, 25. perc: 12–10, 36. perc: 17–15, 41. perc: 18–19, 50. perc: 24–24, 58. perc: 29–27.

MESTERMÉRLEG

Gazdag Tibor: – Önkritikusnak kell lennünk a mérkőzés után! Hiába lett döntetlen, nem érdemeltünk pontot, hiszen a játék minden szegmensében jobb volt a Budakalász, ami a legfájóbb, hogy mentalitásban és agresszivitásban is. Egyetlen pozitívum, hogy az időntúli hétméterest értékesítettük. Gratulálok Forgács Gyulának és a csapatának, mi pedig vissza kell térjünk a munka világába, ha céljaink vannak.

JÁTÉKOS SZEMMEL

Panyi Márk: – Az első félidőt nem a megbeszéltek szerint kezdtük, sok volt a rontott lövésünk, és a védekezésünk sem állt össze. A második játérészt jobban kezdtük, rendben volt a védekezésünk és rendre belőttük a helyzeteinket. Az utolsó öt percet egygólos hátránnyal kezdtük, de a végen sikerült ikszre kihozni a mérkőzést. Megyünk tovább, kijavítjuk a hibáinkat a következő találkozóra. Gratulálok a csapatnak. Hajra NEKA!

Fiú U20, I. osztály – Nyugati csoport, 15. forduló

CYEB-Budakalász–NEKA 28–31 (12–15)

Budakalász, Sportcsarnok, 60 néző. Vezette: Sebestyén Ákos Attila, Sebestyén Barna István.

CYEB-Budakalász: Benzsay (kapus) – Hajdu B. 4, Imre, Fejérdy 7, Csontos 2, Forgács, Szakács 6 (3), Tájok 4, Zimmer 1, Szabó B. 1, Tóth S., Kőrösi, György 3. Vezetőedző: Forgács Gyula.

NEKA: Konyicsák, Gulyás (kapusok) – Rácz-Kovács 1, Kollár 2 (2), Hulló 8 (2), Ambrus, Héjjas, Dömötör 1, Hajzer 3, Pál 2, Draskovics Vilmos 3, Szladovics 2, Erdős 2, Rotter, Boldog 1, Draskovics Valér 6 (2). Vezetőedző: Lehőcz Zoltán.

Hétméteresek: 5/3, illetve 8/6.

Kiállítások: 4 perc, illetve 8 perc.

Piros lap: Kőrösi László a 21. percben.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–4, 14. perc: 6–8, 19. perc: 7–10, 25. perc: 9–12, 29. perc: 12–14, 43. perc: 14–20, 50. perc: 20–24, 55. perc: 23–27, 58. perc: 25–30.

MESTERMÉRLEG

Lehőcz Zoltán:– Lehet maximalista vagyok, de ennél többet várok, s azt remélném, hogy a gyerekek is. Szeretném azt látni rajtuk, hogy úgy örülnek a játéknak, ahogy egy kisgyerek és eközben úgy küzdenének, mint a felnőtt férfiak.

JÁTÉKOS SZEMMEL

Boldog Balázs: – Lassan indult be az a játékunk, amit a meccs előtt megbeszéltünk, ezért az első félidő elején az ellenfelünk vezetett. Amikor helyreállt a rendszerünk, fordítani tudtunk, és onnantól lendületesen játszottunk, s sikerült hazavinnünk a két pontot. Nagyobb figyelmet kell szentelnünk a ziccereink értékesítésére, hiszen az elkövetkezendő mérkőzéseinken nem fér bele ennyi elhibázott lövés. Gratulálok a csapatnak, edzőknek!

Hulló Ákos: – A meccs elején a védekezésünk sajnos nem állt össze, és olyan gólokat kaptunk, amire készültünk, viszont támadásban ezt tudtuk ellensúlyozni. A második félidőben a hibáink miatt megnehezítettük a saját dolgunkat, de a végén sikerült behúznunk a meccset. Gratulálok a csapatnak!

Draskovics Vilmos: – Nem a legjobb tudásunk szerint játszottunk, mert ahelyett, hogy eldöntöttük volna az első félidőben a meccset, hagytuk, hogy tartsák a lépést velünk. Idegenben ez mindig nehezebb, ezért sem szabad a tabellán lévő helyezés alapján kezelni a mérkőzéseket. Akkor lenne igazán hasznos ez a mai találkozó, ha mindenki tanulna belőle.

< vissza