11

Húszgólos siker a Budai Farkasok ellen

2025. február 07, péntek 17:48 | Utánpótlás

Fölényes, húszgólos győzelmet aratott hazai pályán a NEKA U16-os fiúcsapata a Budai Farkasok-Rév együttese ellen az I. osztályú bajnokság 14. fordulójában. Akadémistáink közül Szarvas Róbert nyolc gólig jutott, Bozóki-Vasas Áron pedig ötven, míg Fekete András Milán hatvanhét százalékos hatékonysággal védett. Előbbi nyolc, utóbbi hat hárítással zárt.

Fiú, U16 – I. osztály, 14. forduló

NEKA–Budai Farkasok-Rév 37–17 (20–6)

Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Finta Dóra, Kertész Bálint.

NEKA: Fekete, Barna, Bozóki-Vasas (kapusok) – Némedi 2, Angyal 1, Renner 6 (1), Révész 3, Pálinkás 1, Kulcsár-Szárisz 5, Kövecses, Szőke 4 (1), Tóth G., Závodi 3, Orsós 2, Bánkuti 2, Szarvas 8. Vezetőedző: Mikita Bence.

Budai Farkasok-Rév: Bőle, Pákh (kapusok) – Halmai 2, Berecz 7, Bartos 1, Mérhay 2, Osztobányi, Bene 1, Mészáros, Vér 1, Juhász Bernát, Molnár B., Juhász Barnabás 3. Vezetőedző: Pálos Gábor.

Hétméteresek: 3/2, illetve 3/0.

Kiállítások: 10 perc, illetve 6 perc.

Piros lap: Bánkuti Zalán László a 45. percben, a harmadik kétperces kiállítás után.

Az eredmény alakulása. 8. perc: 2–2, 12. perc: 7–2, 19. perc: 12–5, 26. perc: 20–6, 31. perc: 25–8, 40. perc: 30–12, 45. perc: 35–15.

MESTERMÉRLEG

Mikita Bence:– Gratulálok a csapatnak! Kiváló hozzáállás jellemezte az együttest védekezésben és támadásban, haladunk tovább az utunkon és készülünk tovább! Munka, munka, munka!

JÁTÉKOS SZEMMEL

Szarvas Róbert:– Már a mérkőzés első félidejében nagy előnyre tettünk szert. Ez az új védekezési felállasnak és a sok labdaszerzésnek volt köszönhető. A védekezésünk aktív és erőteljes volt, s ezzel tudtuk tartani a fölényünket.

Pálinkás Zalán:– Nehezen kezdtük a mérkőzést olyan hibákkal, melyeket nem engedhetünk meg. Aztán a tizedik perc környékén felébredtünk, és azt a játékot játszottuk, amit gyakorlunk. A védekezésünk aktív és agresszív volt, ennek köszönhetőn volt sok labdaszerzésünk és könnyűgóljaink. Ez a mérkőzés nagy lendületet fog adni az elkövetkezendő bajnoki találkozókhoz.

Bozóki-Vasas Áron:– Úgy érzem, jól sikerült a felkészülésünk, egyre jobban összeérik a csapat és a belefektetett munka is megtérül. Ma örülünk egy kicsit, de sokat kell még dolgozunk, hogy eléjük céljainkat.

< vissza