03

Idén is népszerű volt a lány kiválasztónap

2020. október 26, hétfő 18:09 | Utánpótlás

A tavalyi magas létszámot is meghaladta a jelentkezők száma a Nemzeti Kézilabda Akadémia 2020-as kiválasztónapjának első fordulójában. Az október 26-i eseményre 149 lány kézilabdázó regisztrált, akik a járványügyi szabályok minél jobb betartása érdekében két csoportban, délelőtt vagy délután bizonyíthattak a pályán.

A NEKA elismert szakemberei - Hajdu János, ifj. Kiss Szilárd, Bohus Beáta, Siti Beáta, dr. Woth Péter, Bartalos Béla, Varga Zsolt - dolgoztak együtt a 2006–2008-as születésű lányokkal edzéskörülmények között, illetve mérkőzés-szituációban, ők ezúttal elsősorban a labdaügyességet, a robbanékonyságot, a gyorsaságot, a játékintelligenciát és a gyors döntéskészséget figyelték.

„Büszkeség számunkra, hogy ismét ennyien eljöttek, hogy kipróbálják magukat és felvételt nyerjenek az akadémiára, hiszen ez a Balatonbogláron folyó utánpótlásképzés minőségét jelzi. Azok a gyerekek, akiket visszahívunk, a második körben már méréseken vesznek részt, ezek az objektív eredmények és a mi szubjektív véleményünk együtt komplex képet adnak egy-egy tehetségről” – összegezte a tudnivalókat Hajdu János, a NEKA sportszakmai vezetője.

Valamennyi jelentkező november 3-ig írásbeli tájékoztatást kap a kiválasztónap eredményéről, a legügyesebb gyerekek meghívást kapnak a második fordulóba.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

< vissza