
2020. szeptember 19, szombat 23:17 | Utánpótlás

„A Magyar Kézilabda Szövetség figyel arra, a közel egy éve bevezetett gyakorlata folytán, hogy a jeles szakemberek számára, akik a magyar kézilabdasportban dolgoznak és az életkoruknál fogva egy kerek évszámot elérnek, egy díszes emléktárggyal próbáljuk maradandóvá tenni ezt a születésnapot, ezt az életkort. Nem tévesztjük szem elől, hogy ifjabb Kiss Szilárd a nyáron ünnepelte 50. születésnapját, és bár küllemre nagyon fiatalos, az ismert mondás szerint már az élet B oldalát hallgatja, ám mi azt reméljük a szövetségben, hogy ez az időszak legalább olyan tartalma és sikeres lesz, mint az előző, sőt a kiváló szakvezető esetleg rátesz egy lapáttal” - mondta el közvetlen és baráti köszöntőbeszédében dr. Iglódi Endre.
Ifj. Kiss Szilárd 2013 óta dolgozik a Nemzeti Kézilabda Akadémia edzőjeként, jelenleg az NB I-ben szereplő Boglári Akadémia-SZISE csapatát irányítja, korábban számos bajnoki címet ünnepelhetett csapataival. Szövetségi edzőként férfi és női junior, illetve ifjúsági válogatottakat vezetett, egyik legnagyobb sikere a magyar női ifjúsági válogatottal 2019-ben megnyert Európa-bajnoki cím.
Ifj. Kiss Szilárd korábban a Honvéd Szondi SE (1988-1989), a Komlói Bányász (1989-1990), a Veszprémi Építők (1991-2000), a Rév és Társai SC (2001-2004), a Bp. Spartacus (2006), a PLER (2004-2009), valamint az MKB Veszprém KC (2009-2013) utánpótláscsapatait irányította.
fotók: NEKA/Tompos Gábor