11

Ifjú tehetségek pótkiválasztója a NEKA-n

2025. február 10, hétfő 17:58 | Utánpótlás

A NEKA Sportcsarnok adott otthont a fiú akadémiai pótkiválasztónak. Ezúttal azok a tehetségek kaptak lehetőséget, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni az első két kör valamelyikén.

– Mivel maradtak még feltöltetlen helyek a kézilabda-akadémiákon, és több fiatal tehetség betegség, sérülés miatt nem tudott részt venni az első, vagy a második körön, ezért úgy döntöttünk, megszervezzük a pótkiválasztót – fogalmazott Langmár Gergely, a NEKA operatív feladatokért felelős sportigazgatója, sporttudományos és egészségügyi csoportvezető.

A program egy rövid ismertetővel indult, majd az ortopéd szakorvosi vizsgálat következett. Ezután a gyerekek a Diagnosztika Központ felé vették az irányt, ahol a gyógytornászaink és humánkineziológusaink vezetésével többek között a várható testmagasság és végtaghosszmérés, valamint testösszetétel-vizsgálat zajlott, de volt felugrás-teszt, sprint és agilitásmérés is.

Az edzéseken, melyeket a NEKA edzői – Sótonyi László férfiszakágvezető, idősebb Kiss Szilárd, Lehőcz Zoltán, Gazdag Tibor, Mikita Bence és Pastrovics Melinda,– vezényeltek, különböző játékszituációban, döntési helyzetekben figyelték és különböző szempontok alapján értékelték a fiatalokat.

Galéria

< vissza