28

Igazi sportbarát család vette meg az első bérleteket

2022. augusztus 22, hétfő 19:06 | Utánpótlás

Idén először biztosított online-bérletvásárlási lehetőséget a Nemzeti Kézilabda Akadémia a férfi és női csapat NB I-es mérkőzéseire. A meghirdetés után az első három darab szinte azonnal gazdára talált, ezeket a balatonlellei Fait család személyesen vehette át Mocsai Tamás ügyvezetőtől az ajándékba járó pólókkal együtt. Ahogy Fait-Nagy Judit óvónő és Fait Károly vállalkozó elmondta: fiukkal együtt az elmúlt két évben szinte valamennyi élvonalbeli kézilabdamérkőzésre kilátogattak a NEKA Sportcsarnokba, és a jövőben is lelkesen szurkolnak a lelátón a boglári fiataloknak.

A NEKA NB I-es mérkőzéseire szóló bérletek meghirdetését követően nem sokkal, máris jelentkezett az első család, amely három bérlet megvásárlásával biztosította helyét a női és férfi K&H liga találkozókra. A Balatonlellén óvónőként dolgozó Fait-Nagy Judit és férje, Fait Károly vállalkozó a személyes találkozón elmondta, két éve hűséges szurkolója a NEKA csapatainak, így nem volt kérdés, hogy azonnal élnek a kedvező lehetőséggel.

Két éve a lányok, tavaly pedig a fiúk meccsire látogattunk ki, amikor csak tehettük, így amikor idén megláttuk a közösségi oldalon, hogy bérletárusítás kezdődik, azonnal megragadtuk az alkalmat. Azt gondolom, hogy ha a közelben a NEKA-hoz hasonló sikeres sportintézmény működik, és a legjobb hazai csapatokat vagy válogatott játékosokat láthatjuk testközelből, akkor ott a helyünk és örömmel jövünk biztatni a boglári fiatalokat. Mindenkinek ajánlom ezt a közösségi élmény és a hangulat miatt is. Az egész család nagy sportimádó, a tévében nemcsak a magyar vonatkozású sporteseményeket követjük, hanem a nemzetközi futballmérkőzéseket is nézzük, a Barcelona nagy kedvenc nálunk” – mondta el Fait-Nagy Judit.

Köszönjük a bizalmat, bízunk abban, hogy a NEKA csapatai minél több szép pillanattal, és jó teljesítménnyel örvendeztetik meg a szurkolókat.

A bérletek egységesen 20 ezer forintba kerülnek, és egy ajándék NEKA póló jár melléjük. Online-vásárlási lehetőség továbbra is él az alábbi linken:

https://tickets.funcode.hu/event/neka-2022-2023?fbclid=IwAR3-FCCx3U-yU1qbHh0fSSXHNhIgDuRXutqY5LHXdTGqdOecwkoMlyxbgOw

Galéria

< vissza