18

Ismét lányokból álló focicsapat edzett a NEKA-n

2021. július 30, péntek 08:23 | Nemzetközi edzőközpont

Még az elképesztő kánikula sem hátráltatta az Arany Bácska Egyesület focistalányait abban, hogy kiadós edzéseket tartsanak a balatonboglári Futballpályán. A nagyrészt 19 éves játékosokból álló csapat 5 napig edzőtáborozott a NEKA-n. Napjaikat feszített tempó jellemezte, edzéseik mellett ugyanis délutánonként több mint 5 kilométert futottak le. A csapat edzőtáboráról és a NEKA-n szerzett élményeikről edzőjük, Szabó Kornél mesélt nekünk.

2008 óta létezik az Arany Bácska Egyesület. Te mióta dolgozol itt?

Szabó Kornél: Én egy éve dolgozom az Egyesületnél. A csapattal megyei bajnokságokon szoktunk szerepelni, illetve mindig benevezünk a Magyar Kupába. Úgy érzem, az Egyesület szépen terjeszkedik, mert már van utánpótláscsapatunk is. Mi alapvetően jánoshalmiak vagyunk, a célunk, hogy a környékből összegyűjtsük a tehetségesebb játékosokat. Az itteni lányok fele helyi, a többiek pedig Jánoshalmától mindössze néhány kilométerre laknak.

Az itteni edzőtábor során hogyan nézett ki a lányok egy napja?

Szabó Kornél: Délelőtt a focipályán edzettünk, délután pedig hosszútávfutás volt. 5 kilométerrel kezdtünk, 8 kilométerrel zártunk. Ez napi két edzés mellett nagyon megterhelő volt, de azért egy picit tudtak pihenni is a lányok. Strandröplabdáztak, SUP-oztak és vetélkedőket rendeztünk nekik.

- Sokak szerint a labdarúgás inkább a fiúk, férfiak sportja. 

Szabó Kornél: Valóban sokan mondják ezt, azonban a lányoknál ugyanúgy megvan az akaraterő, mint a fiúknál. Fizikálisan nyilván nem lehet összehasonlítani a kettőt, de edzésintenzitásban, hozzáállásban abszolút felveszik a versenyt a fiúkkal.

< vissza