
2020. március 13, péntek 07:59 | Utánpótlás
Ezúttal is így terveztük, ráadásul a március 15-i megemlékezéshez kapcsolódott volna ez az esemény, a koronavírus elleni óvintézkedések miatt azonban ez az ünnepség elmaradt.
„Ennek ellenére mindenképpen szeretnénk, ha a kiválasztott akadémisták megkapnák az elismerést, hiszen a teljesítményükkel ezt kivívták maguknak. A jutalomutalványokat átadtam a kollégium vezetőjének, hogy továbbítsa a nyerteseknek, és annak külön örülök, hogy a honlapunkon meg tudjuk négyüket mutatni. Molnár Dorottyának, Uhrin Lilinek, Takács Ákosnak és Vetési Bencének ezúton gratulálok, és ígérem, sort fogunk keríteni arra, hogy a társaik előtt is megkapják a nekik járó elismerést” – mondta Mocsai Tamás ügyvezető.
A hónap akadémistái (február):
Molnár Dorottya: A 2005-ös születésű játékos még a serdülőknél is fiatalnak számít, ennek ellenére az ifjúsági bajnokságban jóval idősebbek ellen bizonyít hétről hétre. Az edzésmunkája és a hozzáállása példaértékű. Edzője szerint ki kell emelni, hogy amikor ősszel kikerült a serdülőválogatott keretéből, profiként állt a dolgokhoz, és mindent megtett azért, hogy újra bizonyítson.
Uhrin Lili: Edzője szerint mindig lehet rá számítani. Szépen csendben teszi a dolgát, nem hangadó, mégis vezérnek számít a csapatában. Jó teljesítményt nyújt, de edzője szerint még vannak benne kiaknázatlan lehetőségek. Kiváló teljesítményének köszönhetően kezdőként léphetett pályára élete első NB I/B-s mérkőzésén, ahol nem ijedt meg, sőt három góllal segítette a NEKA csapatát.
Vetési Bence: A Testnevelési Egyetem hallgatójaként nemcsak a pályán, hanem a tanulásban is helyt kell állnia. Az elmúlt időszakban stabilizálódott a formája, és viszi előre a csapatot. Irányítóként az elmúlt öt bajnoki mérkőzésen tizenhét gólt szerzett.
Takács Ákos: Mostanában kiegyensúlyozott és megbízható teljesítményt nyújt a kapuban, elősegítve ezzel csapata játékát. Dicséretes, hogy az előre meghatározott súlyhatárt becsületesen tartja, ez is hozzájárulhat a rangadókon mutatott bravúrokhoz. Az iskolai teljesítményén ugyan lehetne mit javítani, de sokan bíznak benne.