Évértékelő sorozatunkban arra voltunk kíváncsiak, edzőink milyen tapasztalatokkal zárták a végeredmény nélkül maradt szezont, mik voltak a legnagyobb pozitívumok, és mire lehet építeni a következő idényben. Ezúttal a NEKA I. női ifjúsági csapatát irányító dr. Woth Péter értékel.

„Különleges, csapatszintű cél nem fogalmazódott meg a szezon elején, azt szerettük volna, ha mindenki egyénileg lép előre, emellett persze azért igyekeztünk minden meccset megnyerni. Ez sikerült is, hiszen márciusig mindössze egyetlen mérkőzést vesztettünk el a Vasas ellen a 4. fordulóban, amikor nem ismertük még az ellenfeleket. Nincs kétségem afelől, hogy ha befejeződnek a bajnokságok, akkor nemcsak az én csapatom, de a NEKA többi női együttese is érmes helyen zárt volna, hiszen valamennyi tabellán az élen álltunk. Sajnálom, hogy a gyerekek számára elveszett az idény végi rájátszások élménye, a döntők különleges hangulata, amikor tényleges téttel bíró mérkőzéseken szerepeltek volna sikeresen, és látták volna, miért dolgoztak egész évben. Sajnálom azt is, hogy sok munka elveszik, mert ebben a korban a mozgásfejlődésben egy ilyen kihagyott időszak nem igazán hasznos.

A 2003-as születésű játékosaimmal az ifjúsági bajnokságban játszottunk, és olyan ellenfelekkel szemben is okoztunk pozitív meglepetéseket, akik ellen nem vártunk. Kiemelném a Győrben aratott győzelmünket, mert ott a 2002-es lányok nélkül nyertünk, kiváló játékkal. A védekezést mindig előtérbe helyezem, így a diákolimpián a Dunaújváros elleni találkozó is emlékezetes volt számomra, ahol a fonyódi MKG csapattal az egyik félidőben mindössze egy vagy két gólt kapunk úgy, hogy akkor nem játszottak az idősebb lányok.

De már a következő szezonra koncentrálunk, meglátjuk, melyik bajnokságban indulunk, de továbbra is az a cél, hogy minél több kiváló játékosunk legyen. Ezzel a csapattal jó dolgozni, a lányok belső motivációja nagyon erős, és ez egy különleges légkört eredményez. Bizonyos szintű fizikai alap már kialakult, erre lehet építeni, de azt látjuk a visszaérkező adatok alapján, hogy azonos edzések különböző hatást érnek el az egyes játékosoknál. Pontosan amiatt, mert egyedül dolgoztak otthon, nincs viszonyítási alap például a csapattársakhoz képest. Ez nagyon nehéz helyzet volt a gyerekeknek, de nyilván más csapatoknál is megküzdöttek ezzel. A siker abból születik, ha egymásért dolgozunk, jó közösségként működünk, ám ez nem megy anélkül, hogy ne lennének egyéniségek.”