
2021. szeptember 06, hétfő 08:20 | Utánpótlás

– A nyári világversenyeken a korosztályos válogatottak évek óta remekelnek, nem volt ez másképp idén sem, ráadásul szakembereink és játékosaink vállaltak fontos szerepet a sikerekben.
– Valóban, az ifj. Kiss Szilárd által irányított U19-es és a Bohus Bea és dr. Woth Péter vezette U17-es válogatott is Európa-bajnok lett úgy, hogy a NEKA mindkét együttesbe 10-10 játékost adott – emelte ki Mocsai Tamás ügyvezető. A tavaly a női NB I-ben szereplő Boglári Akadémia-SZISE játékosai közül szinte mindenki élvonalbeli klubhoz igazolt, mindez bizonyítja, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémia koncepciója, képzési rendszere nagyon magas szinten működik. A meghatározott bemeneti követelmények mentén az itteni minőségi utánpótlásképzés után nagy számban hagyják el az akadémiát olyan sportolók, akik beválnak, ez azt jelenti, hogy a rendszer önmagában sikeresnek mondható. Kiemelném még Vámos Petrát, aki szintén éveket töltött a NEKA-n, majd Debrecenbe igazolt, ahol tovább fejlődött. Ő az első olimpikon, aki nálunk nevelkedett, jól, sikeresen, hasznosan szerepelt egy világversenyen, ez is bizonyítja, hogy a képzés jó irányba megy, a hosszú távú gondolkodás jó irányba tart.
– Az is mérföldkő a NEKA életében, hogy a férficsapat kiharcolta az NB I-be való feljutást és például BL-ben induló klasszis játékosokkal szemben, egy Telekom Veszprém vagy egy Pick Szeged ellen játszhatnak a fiatalok.
– Egyfajta küldetésnek tekintjük, hogy magyar fiatalokból álló kerettel vágunk neki az élvonalnak. Úgy gondolom, hogy a fejlődésük érdekében fontos, hogy nálunk tényleges játéklehetőséget kapnak, lehetőséget biztosítunk számukra és rutint, tapasztalatot szerezhetnek. Reméljük, sokan követik majd a NEKA szereplését és a hazai mérkőzéseken minél többen szurkolnak majd Sótonyi László együttesének.
– A NEKA utánpótláscsapatai több edzőtáborban és felkészülési tornán jártak, közülük az egyik fontos megmérettetés volt a csehországi Ostravában rendezett V4-es torna.
– Ez a viadal egyfajta folytatása volt azoknak az egyeztetéseknek, amit a cseh, a szlovák és a lengyel szövetséggel folytattunk. Ők korábban ellátogattak Balatonboglárra, látták a NEKA sokszínűségét, megnézték, hogy koncepciójában hogyan működik az akadémia és meghívtak minket Csehországba. Két csapatunk vett részt Magyarország képviseletében, de a mérkőzések mellett szakembereink is szerepet vállaltak, hiszen az ottani edzőképzés keretében Hajdu János női szakágvezető, dr. Rácz Levente vezető erőnléti edzőnk és jómagam is előadást tartottunk a nálunk folyó képzési rendszerről, sporttudományos munkáról. Örömmel látjuk, hogy a NEKA, mint márka, mint akadémiai modell felkelti az érdeklődést más országokban is, mert látják, hogy ez egy követendő példa, és elsőrangú feltételeket biztosít a sportolók képzéséhez. A jövőben is keressük az együttműködési lehetőségeket, hogy többek között s sportszakmai, társtudományokkal, kollégiumi üzemeltetéssel kapcsolatos tapasztalatainkat átadjuk, hiszen mi orvosokat, humánkineziológusokat és nagyszámú stábot foglalkoztatunk, egy cél érdekében.