
2024. augusztus 27, kedd 21:34 | Utánpótlás

Nagyszerű hetet töltöttünk Tatán a három korosztályunkkal Mindenképpen egy helyen szerettünk volna edzőtáborozni, ahol minden lehetőség adott. Volt lehetőségünk a Kanyó tornán szerepelni, emellett maximálisan el tudtuk végezni az erőfejlesztő, labdás és futóedzéseket, így Tata a lehető legjobb választás volt - értékelte az elmúlt napokat Gazdag Tibor.
– Idén először indultál a csapatoddal a Kanyó tornán, ahol a 4. helyen zártatok. Milyen tapasztalatokat szereztetek?
– Az eddigi évekből kiindulva tudtuk, hogy egy nagyon nívós tornán fogunk részt venni erős csapatok ellen, épp ezért és figyelembe véve a terhelésünket abszolút nem az eredményre koncentráltunk, hanem arra, hogy minél többet tanuljunk az ellenfeleinktől. Játszhattunk svéd, dán és horvát ellenféllel, valamint a Pick Szeged és a Veszprém csapatával is. Elsősorban a védekezés gyakorlására fordítottuk a mérkőzéseket, de nagyon jó volt, hogy támadásban gyakorolhattunk több fajta nyitott védekezési rendszerrel szemben, is, amivel itthon nem találkozunk.
– A negyedik hely és a NEKA játéka elismerésre méltó teljesítmény volt.
– Valóban, az, hogy egy ilyen erős mezőnyben négy közé jutottunk az a várakozásainkat felülmúlta, az meg, hogy a torna győztes horvátokat a csoportmérkőzés folyamán nagyon nagy csapatmunkával le tudtuk győzni, mutatja a torna erősségét is. Nagyon jóleső visszajelzés hogy a svéd Aranas csapatától azonnal kaptunk egy jövő évi torna meghívást.
– A Kanyó torna előtt azt nyilatkoztad, hogy egy percig nem haboztál, amikor felmerült a szereplés lehetősége.
– Mindent összevetve tökéletes hetet produkáltak a srácok az elvégzett munkát tekintve, valamint csapatépítés szempontjából nézve is hasznos volt a tornával egybekötött edzőtábor!
Szeretnénk megköszönni a meghívást a torna szervezőinek és gratulálni a szervezéshez, valamint hogy évről évre ilyen nívós tornával őrzik Tóni bácsi emlékét!