19

Kapusok lettek január legjobbjai

2021. február 25, csütörtök 17:19 | Utánpótlás

A januári teljesítményeket figyelembe véve, az edzők javaslatai alapján, Németh Kata és Alexa Tamás érdemelte ki a hónap akadémistája címet. A NEKA két fiatal kapusa az ifjúsági bajnokság mellett hétről hétre az NB I/B-s sorozatban is bizonyít, ahol felnőttek ellen kell helyt állniuk. A két díjazott, akikkel Vártok Ákos kapusedző foglalkozik az akadémián, a mai szakági értekezleteken az edzők jelenlétében dr. Kersch Ferenc sportigazgatótól vehette át a sportszervásárlási utalványokat.

A játékosok értékelése:

Németh Kata: A 18 éves kapus az ifjúsági bajnokság mellett a NEKA NB I/B-s csapatában is véd, és a felnőtt mezőnyben is egyre jobban megállja a helyét. A nagy rivális Győr ellen megnyert ifjúsági rangadón 15 védésével a mezőny legjobbja volt.  Kata jó úton halad, hiszen a fontos mérkőzésekre mindig felszívja magát. Ez az elismerés egy megelőlegezett bizalom, hiszen ahhoz, hogy elérje az álmait, továbbra is szorgalom és kiegyensúlyozott teljesítmény szükséges. a kapus Dr. Woth Péter és Bohus Beáta csapatában játszik és Vártok Ákos kapusedzővel dolgozik együtt.

Aleksza Tamás: A NEKA NB I/B-s csapatának alapembere, aki megbízható teljesítményt nyújt a kapuban, hozzájárulva ezzel az első helyen álló együttes eddigi hibátlan szerepléséhez. Edzője, Sótonyi László szerint az érkezése óta becsületesen és tisztességesen dolgozik, nem véletlen, hogy teljesítményével kiérdemelte a junior válogatottba való meghívást is. A szakemberek bíznak abban, hogy ez a lendület a díj átvétele után is tovább tart majd.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

Galéria

< vissza