07

„Képesek vagyunk hatékonyan együttműködni”

2022. március 28, hétfő 17:50 | Oktatás, képzés

Újabb sikeres szakmai napot zárt a 2021. január 1-jétől Kézilabda-specifikus Módszertani Központként működő Nemzeti Kézilabda Akadémia március 28-án Balatonbogláron. Az eseményen a NEKA szakemberein kívül, akik a rendezvény keretében szakmai egyeztetéseket, előadásokat és gyakorlati bemutatókat tartottak, részt vettek még az államilag támogatott kézilabda akadémiák, illetve egyéb sportágak, egyesületek képviselői.

A programsorozatot Mocsai Tamás ügyvezető nyitotta meg köszöntőjével, amelyben elmondta, az akadémiák közötti kooperáció a sikeres munka kulcsa:

„Hiszem, hogy a kézilabda ereje abban rejlik, hogy mi közösen mutatunk fel eredményeket, méghozzá olyanokat, amelyekkel előrébb tudunk járni, mint bármelyik másik sportág. Bebizonyosodott, hogy a módszertani központ keretein belül képesek vagyunk hatékonyan együttműködni, előre meghatározott céljaink mentén.”

A köszöntő után a délelőtti program Hajdu János kézilabda-mesteredző, a NEKA női szakág-vezetője előadásával folytatódott, melyben a 2022-es férfi Európa-bajnokság szakmai tapasztalatait és nemzetközi trendjeit összegezte az utánpótlásban alkalmazható, szükséges elemek beépítése szempontjából. A prezentációt az Eb-mérkőzések összevágott anyagai színesítették.

A sporttudományos és egészségügyi csoportban Langmár Gergely vezetésével a manuális teszt standardizálásáról esett szó, míg az erőnléti edzők szekcióját dr. Rácz Levente, a NEKA erőnléti csoportjának vezetője nyitotta meg. Később a munkatársak az általános és sportágspecifikus erőnlét megteremtéséről, arányának optimalizálásáról, illetve periodizációjáról beszéltek.

Egy rövid szünetet követően prof. dr. h. c. Mocsai Lajos az „Edző, mint kulcsszereplő” című előadását hallgathatta meg a közönség, ebben a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója az edzői szerepet és annak komplexitását bontotta ki részletesebben.

Délutántól a szakmai nap a NEKA Sportcsarnokában és Diagnosztikai Központjában folytatódott, ahol gyakorlati bemutatókat tartottak. Sótonyi László férfiszakág-vezető a NEKA fiúcsapatának edzésbemutatóján a Hajdu János által korábban ismertetett támadás-trendeket szemléltette. A sporttudományos és erőnléti részleg szakemberei többek között a műszeresen kontrollált CODS- és agilitásfejlesztést mutatták be.

A szakmai nap ismét kiváló fórumot teremtett a különböző akadémiák és klubok munkatársainak kommunikációjára, véleménycseréjére.

< vissza