02

Két meccsen két pont a Kozármisleny ellen

2024. október 16, szerda 20:38 | Utánpótlás

Megszerezte második bajnoki győzelmét az I. osztály Nyugati csoportjában a NEKA U20-as leánycsapata, végig Zsadányi Sándor együttese irányította a Kozármisleny SE elleni hazai meccset és végül három góllal nyert. Az U18-asok is a baranyai társulattal csaptak össze a NEKA Sportcsarnokban, és a nagy korkülönbség ellenére is végig partiban voltak a veretlen, listavezető riválisukkal. A hajrát azonban a vendégek bírták jobban és két ponttal a zsebükben indulhattak haza. A találkozó után Bohus Beáta vezetőedző azt mondta, az akadémisták rászolgáltak volna a döntetlenre, hiszen óriásit küzdöttek, s kiemelte a sok kiváló egyéni teljesítményt, például Grápa Zsófiáét, aki tíz találatig jutott.

Leány U20, I. osztály – Nyugati csoport, 5. forduló

NEKA–Kozármisleny SE 37–34 (20–14)

Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Kovács Boglárka Virág, Szmodics Veronika.

NEKA: Hornyák, Gyarmati (kapusok) – Simon 2, Mihály 3, Varga D. 1. Lavaj 3, Mórocz 2, Molnár R. 6 (1), Mózsi 5, Nényei 1, Varga V. 1, Péli 3 (2), Nyárai 4, Jelena 3, Becsek 1, Grápa 2. Vezetőedző: Zsadányi Sándor.

Kozármisleny SE: Mohari, Horváth H. (kapusok) – Ostorics, Hajzer, Bernhardt 10 (2), Daradics, Bánhegyi 4, Torgyik, Kollár L. 2, Kövecses 2, Buchholz 5, Bursac 2, Bohner 5, Csökmei 1, Badacsonyi 3. Vezetőedző: Mátrai Péter György.

Hétméteresek: 3/3, illetve 3/2.

Kiállítások: 8 perc, illetve 8 perc.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3, 10. perc: 6–5, 15. perc: 9–8, 24. perc: 16–10, 32. perc: 22–15, 40. perc: 28–22, 45. perc: 29–26, 50. perc: 32–29, 57. perc: 36–32.

MESTERMÉRLEG

Zsadányi Sándor: – A felnőttkeretből négy mezőnyjátékos és egy kapus visszajátszott, ami kellő stabilitást adott a csapatnak. Úgy küldtem fel őket a pályára, hogy legyenek fegyelmezettek, s legalább 4-5 gólos előnyt harcoljanak ki a félidőig, ugyanis úgy egyeztünk meg, hogy az első játékrészben lépnek pályára. Ez sikerült is, így a fordulás után nyugodtabban tudtak játszani a fiatalok, volt ugyan egy hullámvölgy, de azt is jól kezelték. Összességében jól sikerült a mérkőzés és a lelkeknek is jót tett ez a győzelem. Rengeteget dolgoznak a lányok, s nagyon rászolgáltak a sikerre.

JÁTÉKOS SZEMMEL

Molnár Réka: – Úgy mentünk bele a meccsbe, hogy nyerni szeretnénk, és ez meg is látszódott a csapat teljesítményén. Mindenki küzdött és a legjobb formáját hozta. Gratulálok a lányoknak!

Leány U18, I. osztály – Nyugati csoport, 5. forduló

NEKA–Kozármisleny SE 27–31 (10–14)

Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok, 120 néző. Vezette: Kovács Boglárka Virág, Szmodics Veronika.

NEKA: Krasznay, Paluska (kapusok) – Nagy F. 2 (1), Gerencsér, Boros, Jobbágy 1, Puszta 1, Györe, Vazul, Nagy-Hajdu 6, Tóth F. 2, Sass 3, Becsek, Grápa 10 (1), Király 2, Kókai B. Vezetőedző: Bohus Beáta.

Kozármisleny SE: Lasztóczi, Horváth H. (kapusok) – Fazekas 1, Kenyó, Friedszám 3, Neuperger, Ostorics 3, Pákozdi-Browne 2, Palotás 7 (3), Pintér 10, Bohner 4 (1), Gurbács, Dalmi, Kulcsár 1, Böröcz. Vezetőedző: Fekete Tamás Dávid.

Hétméteresek: 4/2, illetve 4/4.

Kiállítások: 6 perc, illetve 6 perc.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–2, 10. perc: 5–5, 21. perc: 5–11, 25. perc: 8–13, 32. perc: 11–15, 39. perc: 16–19, 47. perc: 21–24, 54. perc: 24–27.

MESTERMÉRLEG

Bohus Beáta: – Sajnálom, hogy nem tudtunk legalább egy pontot szerezni, mert szerintem megérdemelte volna a csapat, hiszen az egész meccsen át küzdöttek, harcoltak, a 2-3 év korkülönbséget azonban sajnos a végén már nem tudtuk kompenzálni. A mérkőzésen látottak alapján túlzó volt a gólkülönbség. Örülök az egyéni jó teljesítményeknek, Grápa Zsófia például tíz gólt lőtt.

JÁTÉKOS SZEMMEL

Nagy-Hajdú Fanni: – Jól kezdtük a mérkőzést, viszont ezután sok technikai hibát követtünk el, amit kihasznált ellenfelünk és előnyre tett szert. A második félidőben voltak jó periódusaink, de nem sikerült megfordítanunk a meccset.

Grápa Zsófia: – Kemény mérkőzésre számítottunk, s így is lett, hiszen végéig fej, fej mellett haladt a két csapat. A második félidőt fáradtabban kezdtük, de voltak szép megoldásainak, támadásbefejezéseink és a kapusok is sokat segítettek. Sajnos a végén kicsit megijedtünk, és a végjátékban alulmaradtunk, ennek ellenére jár a gratuláció a csapatnak!

< vissza