2026. február 28, szombat 11:51 | Akadémia
Leány U20, I. osztály Nyugat – 13. forduló
Moyra-Budaörs Handball – NEKA 31:28 (12:18)
Helyszín: Budaörs, Városi Uszoda és Sportcsarnok; Vezette: Dáné R., Marton Zs.
NEKA: Krasznay D., Paluska P. (kapusok), – Simon M. 3, Nagy F. 2, Gerencsér L. 3, Boros K., Mózsi V. 6, Jobbágy N., Tolnai F. 2, Nényei L. 3, Nagy-Hajdú F. 2, Tóth F., Péli A. 6 (4), Nyárai V. 1, Kollár K., Király K. Vezetőedző: Bognár Róbert.
Hétméteres: 3/3, ill. 7/4.
Kiállítás: 4, ill. 12 perc.
Bognár Róbert: – Tökéletes első félidő után a másodikban nem abban a tempóban folytattuk a mérkőzést, ahogyan elkezdtük. Sokszor kerültünk hátrányba, akár kettős emberhátrányba is, és szépen lassan elveszítettük a saját sebességünket. Támadásban jöttek a hibák, hátul sem voltunk elég stabilak, és a védések is elmaradtak. Nagy kár érte, mert sokkal több volt a mai mérkőzésben.
Gerencsér Lea: – Jól kezdtük a mérkőzést, az elejétől koncentráltan és fegyelmezetten játszottunk. Stabil volt a védekezésünk, ennek köszönhetően a kapuban is érkeztek a fontos védések, amivel sikerült nagyobb előnyt kialakítanunk. A második félidőt viszont nem ugyanazzal a lendülettel kezdtük, ami lehetőséget adott az ellenfélnek a felzárkózásra. Több technikai hibát követtünk el, amelyekből könnyű gólokat kaptunk, és ez megnehezítette a helyzetünket. A végén már nem tudtuk visszafordítani a mérkőzést. Hajrá, NEKA!
Leány U18, I. osztály Nyugat – 13. forduló
Moyra-Budaörs Handball – NEKA 29:25 (16:12)
Helyszín: Budaörs, Városi Uszoda és Sportcsarnok; Vezette: Dáné R., Marton Zs.
NEKA: Várszegi K., Kovács J., Gulyás A. (kapsuok), – Simon M. 4, Kovács R., Lisztmajer K., Puszta P. 2, Kovács L. 1, Tóth F. 3, Kalász N. 1, Elek H. 1, Szalai G. 2, Szeverényi G. 3, Becsek E. 4 (4), Király K. 1, Kókai B. 3. Vezetőedző: Velky Péter.
Hétméteres: 6/4, ill. 5/4.
Kiállítás: 4, ill. 6 perc.
Velky Péter: – Az első félidő végéig szorosan alakult az állás, egységes volt a védekezésünk, és támadásban is jó megoldásokat választottunk. A játékrész végén, valamint a második félidő elején azonban több pontatlanság csúszott a játékunkba, amit az ellenfél kihasznált, és jelentős előnyre tett szert. Ebből a hátrányból a mérkőzés végére sikerült valamennyit lefaragnunk.
Várszegi Kata: – Nagyon motiváltan álltunk bele a mérkőzésbe, mert tudtuk, mennyire fontos lenne a két pont megszerzése, ezért különösen sajnálom, hogy ez most nem sikerült. A lányok mindent beleadtak, megyünk tovább. Hajrá, NEKA!
Leány U16, I. osztály Nyugat - 14. forduló
DKKA SE – NEKA (elmaradt)
Megjegyzés: Csapatunk elutazott a mérkőzés helyszínére és megjelent a találkozón, a hazai együttes azonban nem tudott kiállni, így az összecsapás elmaradt. A mérkőzés és a bajnoki pontok sorsáról a Magyar Kézilabda Szövetség dönt, a hivatalos határozatra várunk.