
2019. szeptember 18, szerda 21:58 | Utánpótlás
A szakember a NEKA-n töltött néhány nap alatt elsősorban az akadémia rendszerét tanulmányozta, és igen kedvező tapasztalatokkal távozott.
− Idén nyáron már jártam itt a lengyel ifjúsági fiúválogatottal, ám akkor nem volt időm arra, hogy alaposabban szétnézzek – mondta el honlapunknak a felnőttválogatott mellé idén kinevezett kapitány. – Most viszont tudtam a helyi szakemberekkel is beszélgetni, mérkőzéseket és edzéseket nézni, úgyhogy sikeres volt a látogatásom. Persze, már júliusban is jók voltak az első benyomásaim, ezért is döntöttem úgy, hogy visszatérek nyugodtabb körülmények között. A fiatal kézilabdázók számára ez az egyik legjobb hely, amit valaha is láttam. Nem csak a létesítmények, de a jól képzett edzők, stábtagok és a rendelkezésre álló tudományos háttér miatt is.
− Egyszeri tapasztalatszerzés volt ez a látogatás az ön részéről, vagy hosszabb távra tervez?
− Mindenképpen együttműködésre számítok, és erről Mocsai Tamással egyeztettünk is az elmúlt napokban. A lengyel utánpótlás-együttesek táborai számára ideális helyszín lenne Balatonboglár, de szóba került a tornákon való részvételünk vagy bemutatómérkőzések lejátszása is. Persze nem dönthetek erről egy személyben, hazatérésem után minden lehetőséget megbeszélünk majd a kollégáimmal.
− Lengyelországban mennyire központi kérdés az utánpótlás-nevelés?
− Olyannyira, hogy idén áprilisban egy új utánpótlás-nevelő programot indítottunk, amelynek én vagyok az egyik felelőse. Ennek keretében próbáljuk megismerni a környező országokban már működő akadémiák életét. A nemzeti szövetségek által az ezeken szerzett tapasztalatokat vetjük össze a saját elképzeléseinkkel, a nehézségeinkkel kapcsolatban pedig tanácsokat is kérünk. Együttműködésben gondolkodunk, hiszen a végcél az, hogy minél jobban és hatékonyabban oktathassuk a kézilabdázást.
− Mit tart az utánpótlás-nevelés legfontosabb kérdésének?
− Számomra ez mindig az emberi tényező. A gyerekekkel foglalkozó szakembereknek nem csak jól képzetteknek kell lenniük, de olyan hozzáállással is rendelkezniük kell, amely az eredményes oktatást lehetővé teszi. S ha ezt olyan tökéletes helyen lehet megvalósítani, mint amilyen az önöké Balatonbogláron, akkor garantált a siker.