18

Központi akadémiai kiválasztó 2022-2023

2022. szeptember 30, péntek 10:00 | Utánpótlás

A korábbi kiválasztók rendszere megszűnik, és ebben az évben központi kiválasztót rendeznek az államilag támogatott akadémiák.

A kézilabda sportág államilag támogatott akadémiái felismerték annak szükségességét, hogy a tehetségek felkutatása és kiválasztása során együttesen és egységesen lépjenek fel. Biztosítva ezzel azt, hogy a kiválasztott játékosok a fejlődésük szempontjából számukra optimális akadémiára kerüljenek, egyetlen tehetség se vesszen el. Ennek érdekében korábbi elvek alapján működő külön kiválasztók megszűnnek, és a 2022/23-as szezontól az akadémiák egységesen fellépve, közös kiválasztókat szerveznek, amelyeket adott helyszínen, azonos időpontokban, azonos tematika szerint bonyolítanak le a szakemberek. Valamennyi helyszínen minden akadémia szakmai stábja jelen lesz. A kiválasztóra 2008-2009-es születésű gyermekeket várnak.

Fontos információ, hogy jelentkezők egy, a központi akadémiai kiválasztóra fejlesztett elektronikus felület jelentkezési lapján meg kell jelölniük, hogy melyik akadémiára szeretnének bekerülni első, második, harmadik helyen, tehát az akadémiák közötti preferencia sorrendet meg kell határozniuk, függetlenül attól, hogy az első fordulóban hol jelennek meg. Természtesen a sorrend megjelölése nem eredményezi automatikusan azt, hogy a sportoló valóban az első helyen megjelölt akadémiára nyer felvételt. A sportoló a jelentkezési lapon kiválaszthatja azt, hogy az első fordulóban melyik időpontban, melyik helyszínen szeretne megjelenni. Fontos, hogy minden sportoló egy adott szezonban csak egyetlen kiválasztón vehet részt, több kiválasztóra való jelentkezéshez az elektronikus felület nem ad lehetőséget. 

Az első fordulóban a szakemberek döntése alapján kiválasztott sportolók, meghívást kapnak a második fordulóba, melyre novemberben kerül sor. 

Felhívjuk tehát a jelentkezők figyelmét, hogy csak ezen a közös kiválasztón résztvevő gyermek kerülhet be a kézilabda sportágban államilag támogatott sportakadémiák valamelyikére.

jelentkezési felület az alábbi linken érhető el: http://kezikivalaszto.hu

Jelentkezési határidő: 2022. október 27. éjfél

Időpontok és helyszínek:

1. forduló fiúk

2022. október 29., Balatonfüred

2022. október 31., Szeged

2022. november 2., Budapest

2022. november 4., Debrecen

1. forduló lányok: 

2022. október 29., Budapest 

2022. október 31., Debrecen 

2022. november 2., Győr

 

2. forduló fiúk

2022. november 21., Balatonboglár

2. forduló lányok: 

2022. november 14., Balatonboglár

 

A konkrét helyszínek és időpontok később kerülnek kihirdetésre. 

A kézilabda sportág államilag támogatott akadémiái sok szeretettel várják a magukban tehetséget érző, és pályafutásukat valamelyik kézilabda sportakadémián elképzelő sportolók és szüleik jelentkezését.

< vissza