20

Leány U18: bravúros győzelem a Győr ellen

2025. március 02, vasárnap 19:49 | Utánpótlás

Élvonalbeli U20-as és U18-as együttesünk a bajnokság 15. fordulójában a Győri ETO KC csapatait fogadta a NEKA Csarnokban. Zsadányi Sándor bennmaradásért küzdő együttese közel volt a hatalmas bravúrhoz egy a bajnoki címért küzdő gárdával szemben, míg Bohus Bea tanítványai borították a papírformát és egy igazán értékes győzelmet zsebeltek be.

Leány U18 I. Osztály (Nyugat) – 15. forduló
NEKA – Győri ETO KC 32:29 (18:17)
Helyszín: Balatonboglár, NEKA Csarnok. Vezette: Kertész Bálint és Miháldinecz József.
NEKA: Krasznay Dalma, Paluska Panka (kapusok), De Paula Yasmin, Nagy Fruzsina 3, Gerencsér Lea 3, Jobbágy Napsugár 3, Puszta Petra, Kovács Lili, Varga Vivien 3, Nagy-Hajdu Fanni 2, Tóth Fédra, Sass Luca 3, Kollár Kata 3, Grápa Zsófia 8 (1), Király Kata 3 (3), Kókai Brigitta 1. Vezetőedző: Bohus Bea.
Kiállítás: 2, ill. 6 perc.
Hétméteres: 5/4, ill. 2/2.

Interjúzóna

Bohus Bea (vezetőedző): – Hiába működött jól a támadójátékunk, az első játékrészben nem sikerült rendeznünk a beállóval szembeni védekezést. A szünetben ezt igyekeztünk átbeszélni, de a zárt védekezés a második félidőben sem akart összeállni. Végül kétgólos hátránynál egy időkérés után a nyitott védekezés hozta meg az áttörést. Paluska Pankaziccereket hárított, labdaszerzések után pedig fordítottunk. Gratulálok a csapatnak és szeretném megjegyezni, hogy edzőkollégámmal ma remekül osztottuk le a feladatokat, harmonikusa és hatékonyan kommunikáltunk. 

Grápa Zsófia: – Mindenki kitette ma a szívét és a lelkét a pályára. Tudtuk, hogy egy nehéz összecsapás vár ránk, de nagyon egyben voltunk, támogattuk és bíztattuk egymást. Az első félidőben megalapoztuk a sikert, a másodikban pedig a védekezés mögötti kapusteljesítmény nagyot lökött a csapaton. Lerohanásból szereztünk szép és fontos gólokat. Hihetetlen küzdés volt ma a pályán, nagy gratuláció a csapatnak. Hajrá NEKA!

Jobbágy Napsugár: – A Győr ellen mindig szoros mérkőzéseket játszunk, így volt ez ma is. A védekezésünk nem igen akart összeállni, de támadásban eredményesek voltunk. A fordulás után védekezést váltottunk, fontos pillanatokban szereztünk labdát és végül magunk javára billentettük a mérkőzést. Büszke vagyok a csapatra. 

Leány U20 I. Osztály (Nyugat) – 15. forduló
NEKA – Győri ETO KC 29:31 (19:17)
Helyszín: Balatonboglár, NEKA Csarnok. Vezette: Kertész Bálint és Miháldinecz József.
NEKA: Gyarmati Lili, Hornyák Anna (kapusok), Mihály Hanna 1, Varga Dóra 1, Lavaj Frida, Nagy Fruzsina 3, Gerencsér Lea, Mózsi Villő 7, Nényei Lara, Varga Vivien 2, Vazul Enikőm, Molnár Fruzsina 4, Jelena Fanni 9, Bekecs Enikő 2 (2), Grápa Zsófia. Vezetőedző: Zsadányi Sándor.
Kiállítás: 4, ill. 6 perc.
Hétméteres: 4/2, ill. 3/3.

Interjúzóna

Zsadányi Sándor (vezetőedző): – Nincs tragédia, a jelenlegi helyzetben ezek extra pontok lettek volna a számunkra. Sokáig irányítottuk a mérkőzés alakulását és több góllal is vezettünk, de az utolsó tíz percben elfogytunk. A felnőtt csapatból visszajátszó játékosok szépen húzták a szekeret, de érződött a kezekben a pénteki hatvan perc. A végjátékban kijött az összeszokatlanság, de nincs bennünk keserűség, hiszen mindent megtettünk. Ebben ma ennyi volt, egy jó meccset játszottunk.

 

Jelena Fanni: –

 

Nagy Fruzsina: – Jól kezdtük a találkozót és a védekezésünknek köszönhetően az első játékrészben végig vezettünk. A fordulás után megmaradt a lendület, de a végére elfáradtunk és több hibát vétettünk. Ellenfelünk ezeket kihasználva fordított és elvitte a pontokat.

< vissza