11

Leány U18 és U20: kettős vereség Kozármislenyen

2025. március 16, vasárnap 19:09 | Utánpótlás

Élvonalbeli U20-as és U18-as együttesünk a bajnokság 16. fordulójában a Kozármisleny SE lépett pályára. Bohus Bea és Zsadányi Sándor együttese ezúttal egyaránt pont nélkül maradt.

Leány U18 I. Osztály (Nyugat) – 16. forduló
Kozármisleny SE – NEKA 26:21 (15:9)
Helyszín: Kozármisleny, Városi Sportcsarnok. Vezette: Pók Írisz Orsolya és Urbán Vivien.
NEKA: Krasznay Dalma, Paluska Panka (kapusok), De Paula Yasmin, Gerencsér Lea 3, Jobbágy Napsugár 5, Puszta Petra, Györe Mia, Varga Vivien 1, Tóth Fédra, Kollár Kata 1, Becsek Enikő 6 (2), Király Kata 3 (1), Kókai Brigitta, Füzesi Anna 2. Vezetőedző: Bohus Bea.
Kiállítás: 6, ill. 4 perc.
Hétméteres: 3/3, ill. 4/3.

Interjúzóna

Bohus Bea (vezetőedző): – A pénteki U16-os bajnoki érezhetően sokat kivett a csapatból, a játékosok nem voltak kellően frissek. Dekoncentráltan kezdtünk, ami után többször is volt lehetőségünk arra, hogy közelebb kerüljünk vendéglátónkhoz. A sorsunkat az a huszonhat technikai hiba pecsételte meg, amit a mérkőzés folyamán vétettünk.

Becsek Enikő: – Álmosan kezdtünk, de az időkérés után felvettük a mérkőzés ritmusát. Védekezésben felerősödtünk, így sikeres támadójátékkal csökkenteni tudtuk a hátrányunkat. Voltak szépen végigvitt támadásaink, de a végére sajnos fejben elfáradtunk, így a védekezésünk is szétesett. Nem szomorkodunk, megyünk és csináljuk tovább. Hajrá NEKA!

Kollár Kata: – Sokáig egyenrangú félként játszottunk és tudtuk tartani a lépést, viszont a végére elfáradtunk. Szerencsétlenül alakultak a dolgok, sok technikai hibát vétettünk. Mindezt ellenfelünk kihasználta, ez okozta a végére a nagyobb különbséget. Készülünk a következő mérkőzésre. Hajrá NEKA!

Leány U20 I. Osztály (Nyugat) – 16. forduló
Kozármisleny SE – NEKA 29:23 (15:9)
Helyszín: Kozármisleny, Városi Sportcsarnok. Vezette: Pók Írisz Orsolya és Urbán Vivien.
NEKA: Gyarmati Lili, Hornyák Anna (kapusok), Varga Dóra 1, Lavaj Frida, Polákovics Réka 3 (1), Nagy Fruzsina 4 (1), Gerencsér Lea, Mózsi Villő 3, Nényei Lara, Varga Vivien, Vazul Enikő 4, Nagy-Hajdu Fanni, Bekecs Enikő 2 (1), Grápa Zsófia 6. Vezetőedző: Zsadányi Sándor.
Kiállítás: 4, ill. 4 perc.
Hétméteres: 2/2, ill. 5/3.

Interjúzóna

Zsadányi Sándor (vezetőedző): – Ebben az összeállításban megpróbáltuk kihozni a maximumot, ez hellyel-közzel sikerült. Ami pozitívum, az Polákovics Réka visszatérése és jó teljesítménye.

Polákovics Réka: – A mérkőzés elején tudtuk tartani a lépést, aztán jöttek a védekezési hibák és egyre nőtt a különbség. Küzdöttünk, akartuk a két pontot, de nem sikerült megszereznünk. Annak viszont kimondottan örülök, hogy ennyi kihagyás után hasznos tagja tudtam lenni a csapatnak. Megyünk tovább, hajrá NEKA!

Nagy Fruzsina: – Jól kezdtünk, hatékonyan védekeztünk és támadásban is eredményesek voltunk, így egy darabig tudtuk tartani a lépést. A második félidőt is lendületesen indítottuk, azonban a találkozó végére elfáradtunk. Ellenfelünk ezt kihasználva otthon tartotta a pontokat.

< vissza