17

Leány U20: hatalmas bravúr az MKC ellen

2025. január 29, szerda 19:43 | Utánpótlás

A leány U20-as élvonalbeli kézilabda-bajnokság (Nyugat) 11. fordulójában nem várt bravúrgyőzelmet adatott Zsadányi Sándor együttese a tabellán harmadik Motherson Mosonmagyaróvári KC ellen.

Leány U20 I. Osztály (Nyugat) – 11. forduló
NEKA – Motherson Mosonmagyaróvári KC 24:22 (14:10)
Helyszín: Balatonboglár, NEKA Csarnok. Vezette: Pók Írisz Orsolya, Urbán Vivien.
NEKA: Gyarmati Lili, Paluska Panka (kapusok), Varga Dóra 5, Lavaj Frida 1, Gerencsér Lea, Mózsi Villő 8, Varga Vivien 1, Nagy-Hajdu Fanni 1, Péli Adél 5 (2), Nyárai Virág 3, Grápa Zsófia. Vezetőedző: Zsadányi Sándor.
Kiállítás:2, ill. 8 perc.
Hétméteres:2/3, ill. 5/5.

Interjúzóna

Zsadányi Sándor (vezetőedző): – Őszinte leszek, nem láttuk jönni ezt a győzelmet a harmadik helyezett ellen. Ma minden csillag jól állt és nekünk kedvezett. A gyerekek óriásit küzdöttek, remekül védekeztek és jó volt a kapusteljesítmény is. A szívük a helyén volt és szinte kivétel nélkül minden összejött. Nagyon boldogok vagyunk, hiszen ez egy nagyon fontos győzelem.

Péli Adél (jobbátlövő): Kimondottan jól kezdtük a mérkőzést, védekezésben és támadásban is nagyot küzdöttünk. Voltak hullámvölgyek, de végig koncentráltak tudtunk maradni, aminek meg is lett az eredménye. Nagyon büszke vagyok a lányokra, úgy érzem megérdemelt győzelmet arattunk. Hajrá NEKA!

Mózsi Villő (balátlövő): Remek tempóval és kemény védekezéssel indítottuk a találkozót, aminek köszönhetően négygólos előnyre tettünk szert. A fordulás után a második játékrész végig kiélezett volt, de fejben végig ott tudtunk lenni. Hatalmas hittel és küzdeni akarással kézilabdáztunk, aminek köszönhetően megnyertük a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak! Hajrá NEKA!

Folytatás február 8-án, szombaton 16.00 órakor hazai környezetben az Alba Fehérvár KC ellen.

< vissza