13

Magabiztos győzelem Dunaújvárosban

2024. szeptember 19, csütörtök 18:06 | Utánpótlás

A harmadik fordulóban a második győzelmét aratta a NEKA U16-os leánycsapata az I. osztályú bajnokság Nyugati csoportjában. Bohus Beáta vezetőedző tanítványai a második félidő elejéig hátrányban voltak a DKKA otthonában, ám a 28. percben átvették a vezetést, s ezzel együtt a mérkőzés irányítását is, s végül magabiztos, hatgólos sikert arattak.

Leány U16, I. osztály – Nyugati csoport, 3. forduló

DDKA–NEKA 16–22 (9–7)

Dunaújváros, Városi Sportcsarnok. Vezette: Pavelek Alex, Polgár Csaba.

DKKA: Bakai, Orsó (kapusok) – Csorba 2, Sárközi, Bocskor 1, Ladányi, Vas L. 1, Lakatos 6, Vas K. 1, Halupka 2, Slezák, Bálint, Sallai 1, Bakos 1, Perboly, Dudás 1. Vezetőedző: Szabó Martin.

NEKA:Gulyás, Kovács J. (kapusok) – Puszta 1, Kovács L., Bíró, Györe, Tóth F., Sass 1, Kiss K. 8 (3), Kollár 4, Sztojkó, Király K. 2, Józsa 4, Kókai 2. Vezetőedző: Bohus Beáta.

Hétméteresek: 2/0, illetve 4/3.

Kiállítások: –, illetve 6 perc.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1, 18. perc: 6–5, 23. perc: 8–6, 28. perc: 9–9, 37. perc: 10–15, 45. perc: 15–18.

MESTERMÉRLEG

Bohus Beáta: – A második félidőben feljavult a védekezésünk és a kapusteljesítményünk is extra volt, ennek köszönhetően meggyőző győzelmet arattunk.

JÁTÉKOS SZEMMEL

Puszta Petra:– Az első félidőben kicsit pontatlanok voltunk, de a szünetben megbeszéltük a taktikát. A második játékrészt gyors gólokkal kezdtük és az összeszedett, kemény védekezésünkkel meg tudtuk nyerni a meccset. Második 25 percben igazi csapatként küzdöttünk! Szép volt csajok!

Kovács Jázmin:– A meccset álmosan kezdtük támadásban, de a védekezésünk nagyon kemény és fegyelmezett volt egész meccsen. Lehetett látni a csapaton, hogy nyerni akar, így a második félidőben összeszedtük magunkat és gyors gólokkal át tudtuk venni a vezetést. Nagyot küzdöttünk, gratulálok a csapatnak!

< vissza