
2022. március 01, kedd 14:49 | Utánpótlás

A honlapunknak adott interjúban a közös munkáról, illetve a két szervezet kapcsolatáról beszélgettünk.
„Mi bogláriak vagyunk és egy helyi kézilabda akadémiát támogatunk. Van egyfajta lokálpatrióta érzületünk, emellett ráadásul úgy gondoljuk, hogy a sport fontos” – mondta Gregorics László.
„Nagyon örülök, hogy segíteni tudjuk a NEKA működését. Jó kapcsolatom van Tamással, közelről is látom azt a szuper munkát, amit végeznek” – nyilatkozta Gödry Zoltán.
Mocsai Tamás szintén örömét fejezte ki az együttműködés kapcsán:
„Gödry úrral már régóta dolgozunk együtt. A Halker Kft. egy nagyon neves cég, nagyszerű, hogy újra a támogatóink között köszönthetjük.”
Fotó: Kajetán Jácint