20

Második leány kiválasztó forduló a NEKA-n

2022. november 14, hétfő 18:16 | Utánpótlás

November 14-én lezajlott a központi kiválasztó második fordulója Balatonbogláron, ahol több mint 80 leány bizonyíthatott a szakemberek előtt. A Nemzeti Kézilabda Akadémián rendezett eseményen három edzéscsoportba kerültek a gyerekek, a programban ortopéd szakorvosi vizsgálat, antropometriai mérések és képességmérések után labdás edzésgyakorlatok és egymás közötti játék szerepelt. Valamennyi államilag támogatott kézilabda akadémia szakemberei jelen voltak, és közösen döntöttek arról, melyik fiatal hová nyerhet felvételt a következő szezontól.

Idén új kiválasztó rendszert dolgoztak ki az államilag támogatott kézilabda-akadémiák, melynek lényege, hogy a korábbi saját szervezésű, saját elvek alapján történő válogatás helyett a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ koordinálásával központi kiválasztókat rendeznek. A leányok számára kiírt budapesti, debreceni és győri első fordulókra összesen 189 fiatal jelentkezett, közülük 84 tehetség kapott meghívást a balatonboglári második fordulóba. Természetesen valamennyi helyszínen jelen voltak az FTC Kézilabda Akadémia, a DVSC Kézilabda Akadémia, a Győri ETO Kézilabda Akadémia, valamint a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakemberei, és közös döntés hoztak arról, melyik sportoló hová nyerhet felvételt, figyelembe véve az általa bejelölt intézményi sorrendet.

Balatonbogláron a gördülékenyen lezajlott második fordulóban dr. Lohner Balázs vezetésével ortopéd szakorvosi vizsgálaton estek át a jelentkezők, ezt követően a NEKA gyógytornászai által elvégzett vizsgálatok, majd a humánkineziológusok közreműködésével mért különböző állapotfelmérő tesztek és antropometriai mérések (pl. várható testmagasság) következtek. Természetesen a kézilabdaspecifikus foglalkozás is főszerepet kapott, az edzések és az egymás közötti játék során a gyerekeket a közösen meghatározott 13 kategóriából álló szempontrendszer alapján figyelték.

A jó hangulatú második fordulóban már ismerősként üdvözölték egymást a gyerekek, a szülők számára pedig megnyugtató volt, hogy szinte egész nap figyelemmel kísérhették, hogyan teljesít a gyermekük.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

< vissza