
2019. november 30, szombat 16:49 | Utánpótlás
A sportnapon ezúttal a NEKA Lurkó-programban részt vevő tíz iskola diákjai és pedagógusai képviseltették magukat, és kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a maguk játékát.
A rendezvény hagyományosan közös bemelegítéssel kezdődött, ám rendhagyó módon folytatódott, hiszen a Mikulás is ellátogatott Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokába. Az őszintén meglepett gyerekek az erre az alkalomra – Varga Zsolt által – átírt, természetesen a kézilabdához kapcsolódó szövegű énekkel köszöntötték a vendéget.
A NEKA Lurkó-program ebben a tanévben megújult formában működik, hiszen a korábban a kisiskolás-bajnokságokba benevezett csapatok már nem szerepelnek abban a rendszerben.
„Úgy gondoltuk, nem terheljük az iskolákat a bajnokságban való szerepléssel, hanem az ünnepekhez kötötten kupákat szervezünk itt, a Nemzeti Kézilabda Akadémián. Ezt mindenki örömmel fogadta, hiszen a legkisebbek dobójátékban, az U9-U10-es korosztály szivacskézilabda-mérkőzéseken, míg a nagyobbak nagy pályán, igazi bőrlabdával játszhattak. A visszajelzések azt mutatják, hogy mindenki számára jó gyakorlási lehetőséget biztosítottunk ezzel a programmal” – beszélt a tapasztalatokról Siklerné Bárány Henriett,Lurkó-mentor, a NEKA sportszervezője.
A gyerekek valóban elégedetten, fáradtan, de jókedvűen tértek haza, és remélhetőleg hamarosan ugyanilyen jókedvűen térnek vissza. A következő Lurkó-összejövetel farsang idején, 2020. februárjában lesz.