03

„Minden napnak megvan a maga szépsége”

2020. december 03, csütörtök 16:58 | Utánpótlás

Születésnapja alkalmából beszélgettünk Hajdu János sportszakmai igazgatóval, a női szakág vezetőjével a hétköznapjairól, rendkívüli helyzetekről, születésnapjáról és kedvenc hobbijáról.

– Mennyire változtak meg az utóbbi időben a hétköznapjai? 

– Eddig bementem dolgozni délután három órakor és kijöttem este nyolckor, a saját edzésem mellett még kettőn részt vettem, most viszont csak a saját edzésemre megyek be az U14 csapathoz, utána szigorúan haza. Szerencsére megmaradtak a reggeli találkozók a kollégákkal, a piactéren, a szabadban szoktuk megbeszélni egy kávé mellett az aktualitásokat. 

– Mi volt a legjobb az elmúlt életévében, amit szívesen megélne újra?

– Az én életemben minden napnak megvan a maga szépsége. Egész nap azt csinálom, amit szeretek, abból élek, és mellette még a családra is van időm. Van négy unokám, mindegyik kézilabdázik, nagyon büszke vagyok rájuk. A tavaszi karantén alatt rengeteget haladtunk az egyéni és posztképzésről szóló kézilabdás könyvvel, amit négy másik szerzővel írunk és szerkesztünk együtt, és ami ennek köszönhetően decemberben megjelenhet.

– Nemrég volt a születésnapja. Gondolta volna, hogy még hatvanhét évesen is aktívan, edzőként dolgozik majd?

– Úgy érzem, hogy végre a helyemre kerültem. Ilyen komfortérzetem, mint a NEKA-nál, még sosem volt előtte sehol, pedig negyvenöt éve kezdtem Budakalászon az edzősködést. A mai eszemmel persze van, amit másképp, nyugodtabban, megfontoltabban csinálnék. Azt szoktam mondani, hogy a mi gyilkosunk a stressz, az edzőket ez teszi tönkre. Kevesen tudjuk jól kezelni és kizárni a stresszt, mert az állandó nyomás, hogy maximális teljesítményt nyújtsunk, a megfelelési kényszer kikészíti az embert. A NEKA-n emberibb a légkör, és a gyerekekkel is ebben a szellemben foglalkozunk. Ahány játékos, annyiféle, meg kell ismerni őket, és a személyiségüknek megfelelően bánni velük, nem lehet mindenkinél ugyanazt a módszert választani. Nekem szerencsém volt, mert középiskolában és a főiskolán is nagyon segítőkész tanáraim voltak, ennek megvannak az előnyei. Fantasztikus érzés látni, hogy az elmúlt hét év alatt milyen csodákat műveltünk a NEKA-n, például, hogy bekerültünk az NB I-be.

– Mit tanácsol, hogyan lehet jól kezelni a stresszt?

– Nagyon fontos az önbizalom, ahhoz meg az önismeret és nem utolsósorban az egzisztenciális biztonság. Persze nehezebb nem stresszelni akkor, ha valaki a pénz miatt kénytelen bizonyos helyzeteket benyelni. Én például nem pánikolok meccs közben, próbálok megoldást keresni a legkilátástalanabb helyzetben is. A járványt is hasonlóan érdemes kezelni, a pánik helyett betartom az előírt szabályokat, felveszem a maszkot, fertőtlenítem a kezemet, megtartom a másfél méter távolságot. 

– Hogyan ünnepelték a születésnapot?

– Szűk baráti körben főztünk, beszélgettünk, táncoltunk egy fűtött teraszon. Nagyon hangulatos délután volt, persze a korlátozó intézkedések miatt este nyolcra már mindenki hazaért, de ettől még nagyszerű élmény volt. Az ajándék pedig igazi telitalálat! A hobbim, hogy gitározok és dobolok, a család több tagjával is szoktunk együtt zenélni, és most megleptek egy dobgéppel, aminek nagyon örülök.

 

< vissza