19

Mindig a következő mérkőzésre koncentrálnak

2022. január 14, péntek 00:00 | Utánpótlás

A NEKA női NB I/B-s listavezető csapata a téli szünet után szombaton a Komárom ellen folytatja bajnoki szereplését. A mieink a várakozást felülmúlva, százszázalékos teljesítménnyel vezetik a Nyugati csoport tabelláját, és fiatal játékosaink többször is bravúros győzelmet arattak a felnőtt mezőnyben. Bohus Bea edző szerint - aki Siti Beával irányítja az együttest - a lányok minden elismerést megérdemelnek, de helyén kell kezelni az eddigi sikereket, hiszen a Keleti csoportban szereplő komoly ellenfelek, valamint az érettségi vizsgák miatt nagyon nehéz tavaszi szezon elé néznek.

– Az NB I-es bajnokság átalakítása miatt a tízcsapatos Nyugati-csoport első öt helyén végzők folytathatják a szereplést a felsőházban. Ennek tudatában milyen tervekkel kezdte a szakmai stáb a szezont, és az őszi teljesítmény hogyan értékelhető?

– Óvatosan és kicsit félve kezdtük a bajnokságot, az elsődleges cél az volt, hogy ne essünk ki, ehhez képest várakozáson felül teljesítettünk – kezdte az értékelést Bohus Bea. Meglepő volt számunkra, hogy a tapasztalat hiánya, illetve a fiatal koruk ellenére ilyen magabiztosan tudtak játszani a lányok életük első felnőtt szezonjában. A sikernél nagyobb motiváció nem kell, a győzelmek még jobban összekovácsolják a csapatot, a keret még egységesebb lesz, a játékosok még jobban hisznek a munkában, többet akarnak dolgozni, az egyik dolog hozza magával a másikat.

– Idén először irányítasz csapatot Siti Beával, hogy vált be ez a felállás, és kik segítik még munkát.

– Ugyanúgy gondolkodunk a kézilabdáról, így zökkenőmentesen alakult ki a közös munka. Nagyon jó együtt dolgozni a gyerekekkel, abszolút vevők arra, amit Bea vagy én mondunk nekik. Motiváltak a lányok, amikor például fakultatív edzést írunk ki, szinte mindenki ott van, Vártok Ákos és Hajdu János is besegít, vagy Vári Edit tart atlétika edzést, Szücs Martin erőnléti edző pedig ugyancsak a csapat része és mindennapi kapcsolatban vagyunk, mindent egyeztetünk vele is.

– Több olyan mérkőzést is játszott a csapat, amelyen nehéz szituációban vagy kiélezett végjátékban kellett bizonyítani. Mi döntött ilyenkor?

– A Csurgó, a Kozármisleny vagy a Komárom elleni meccsünk is jó példa erre, nagy öröm volt látni, hogy a lányok nem ijedtek meg a szoros állásnál és mindig volt valaki, aki vagányul odament és bevállalta, amit kellett. Mindig van egy jó ötlet a stábtól, a játékosoktól, vagy akár a lelátón ülő kollégáktól, szóval ez tényleg egy nagy csapat, ami egymásért és együtt dolgozik, ezért sikerült így végigcsinálni ezt a félévet. Nem szabad kisebbíteni ezt az eredményt, de túlértékelni sem lehet, mert még nagyon sok mérkőzés áll előttünk. Mi mindig az előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk, dolgozunk tovább, és meglátjuk, ez mit fog eredményezni.

– Milyen tavaszi szezonra lehet számítani, a felsőházban ugye majd a két csoport első öt-öt helyezettje csatázik majd egymással.

– Fontos kihangsúlyozni, hogy a Keleti-csoport mezőnye erősebb, mint a miénk, de ez csak motivál bennünket. Még az alapszakaszban is lesznek nehéz idegenbeli meccseink, azt követően pedig az erős keleti riválisok következnek, egyszóval nem lesz egyszerű feladatunk. Ez egy tanulófolyamat lesz a játékosok számára, kíváncsian várom, hogyan hat a fiatalokra az új helyzet, az úgynevezett „profi élet”, amikor el kell utazni egy mérkőzésre, ott kell aludni egy másik városban és nem a megszokott ágyuk várja őket és meg kell tanulniuk a korlátok között maradni. Egyszóval eddig nem ismert ingerek érik majd a lányokat, ráadásul többen érettségi előtt állnak, ami májusban ugyancsak komoly kihívás lesz és stresszhelyzetet jelent majd.

– A Magyar Kupában a Békéscsaba ellen döntetlent ért el a csapat, a Keleti csoport éllovasa ellen milyen tapasztalatot szereztek a mieink?

– Mindenképpen hasznos volt az a találkozó, hiszen a lányok megérezték azt, milyen egy többéves élvonalbeli rutinnal rendelkező felnőtt játékos ellen játszani, milyen az a keménység, ami közel azonos az NB I-es mezőny alsó feléhez tartozó csapatokéval. Megtapasztalhatták azt is, hogy hiába vezetsz kilenc góllal, az semmire nem garancia. Voltak dolgok, amiken nem tudtunk változtatni ott meccs közben, de van egy jó alapunk, amiből ki lehet indulni, és erre lehet építeni.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

< vissza