24

Módszertani Központ konferencia Balatonbogláron

2021. június 08, kedd 18:57 | Tudományos háttér

A NEKA-n rendezték meg ma a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ konferenciát, amelyen a Kézilabda Sportakadémiák vezetői és szakemberei vettek részt. A programban az egyes szakterületek egyeztetése mellett gyakorlati bemutatók szerepeltek.

A sportvezetők szekcióülése során az akadémiai versenyeztetés volt fókuszban. A Magyar Kézilabda Szövetséggel történő együttműködésről az MKSZ sportakadémiai központjának igazgatójával, Juhász Istvánnal egyeztettek a jelenlévők.

Az edzői szakértői csoport tagjai Sótonyi László, a NEKA férfiszakág-vezetője által prezentált edzésbemutatót tekintették meg. A feladatok a 6:0-s, illetve 5:1-es védekezés, valamint az alaptámadási gyakorlatok elsajátítását szemléltették az NB I/B-s csapat játékosainak közreműködésével.

Az akadémiák által meghatározott tesztbattéria gyakorlatban történő bemutatása zajlott a NEKA Erőnléti, valamint Sporttudományos és Egészségügyi Csoportjának vezetésével. Ahogy Langmár Gergely csoportvezető elmondta, az egységesen meghatározott és elvégzett felmérések adatai alapján pontosan nyomon követhető lesz egy-egy sportoló fejlődése valamennyi akadémián.

„A bemutatón a NEKA növendékeinek segítségével többek között gyógytornász tesztek, manuális tesztek, FMS, vagyis funkcionális mozgásminta szűrés, 20 méteres sprintfutás, irányváltásos futógyorsaság mérése, aerob állóképesség tesztelése, lövősebesség, rotáció, erőmérés zajlott. Jelenleg az egységes protokoll és mérési metodika kialakítása a legfőbb feladatunk.”

 

Galéria

< vissza