03

Nagyszerű őszi teljesítmény a férfi szakágtól

2021. december 23, csütörtök 15:42 | Utánpótlás

Parádés őszi szezont zárt a NEKA férfi szakága, hiszen csapataink több bajnokságban is vezetik a tabellát, a fiúk bravúros győzelmeket arattak és látványos meccseket vívtak. Az NB I-ben újoncként indult csapatunk a 6. helyen áll, a férfi ifjúsági I. és II. osztályban, a serdülő, valamint a megyei bajnokságban is listavezetők vagyunk, U16-os együttesünk pedig a 6. a pontvadászatban.

A K&H férfi kézilabda ligában újoncként szereplő NEKA már a második fordulóban megszerezte első győzelmét, melyet további öt siker követett, így a szezon egyik legnagyobb meglepetését szerezve, 12 ponttal a hatodik helyen várja a februári folytatást. Sótonyi László együttesében a 12 NEKA nevelésű játékos mellett más akadémiáktól igazolt magyar fiatalok szerepelnek, remek közösséget alkotva, igazi csapatként küzdöttek és minden egyes pontért megharcoltak.

Kopornyik Zsolt együttese a férfi ifjúsági I. osztályban és a megyei bajnokságban is vezeti a tabellát. Az ifik között rendkívül kiegyenlített a mezőny, kiélezett párharcok követik egymást hétről hétre, de a mieink az utolsó az öt meccsüket megnyerve feljöttek az élre és holtversenyben első helyen állnak. A megyei bajnokságban kimagaslik a NEKA, elég csak a kilenc mérkőzésen lőtt 392 gólra nézni.

Az ifjúsági I. osztály élmezőnye:

A megyei bajnokság élmezőnye

A Lehőcz Zoltán által irányított együttesünk is két pontvadászatban szerepel és szinte tökéletes szezon van a fiúk mögött. Az erős riválisokat felvonultató serdülő bajnokságban valamennyi nagy riválist legyőzött, így 12 forduló után százszázalékos teljesítménnyel listavezető a NEKA. A férfi ifjúsági II. osztályban mindössze két pontot veszítettek a mieink, de így is hárompontos előnnyel vezetik a pontversenyt.  

A fiú serdülő bajnokság élmezőnye

A férfi ifjúsági II. osztályú bajnokság élmezőnye

A NEKA fiú U16-os csapatában a keret többsége az első évét kezdte meg az akadémián, Szobol Zsoltnak a több klubtól érkezett játékosokból kell ütőképes együttest építenie. Nyolc győzelem és négy vereség a mérleg, a mieink a hatodik helyen várják a folytatást.

< vissza