10

NB I./B: az Érd legyőzése után karnyújtásnyira a feljutás

2025. április 25, péntek 18:56 | Utánpótlás

A másodosztályú női kézilabda-bajnokság (NB I./B) 26. fordulójában az Érd ellen gyűjtöttük be szezonbeli tizenkilencedik győzelmünket, amivel karnyújtásnyira került az NB I.-be való visszajutás.

Gólokban gazdag kezdést produkált a két csapat, a 13. percben 9:9 állt az eredményjelzőn. A felek sokáig fej-fej mellett haladtak (13:12), az első játékrész hajrájában viszont produkáltunk egy 7:3-as sorozatot, így végül négygólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe (20:16).  Szabó Aida 6, Alaxai Zoé 5, míg Kriston Kíra 4 találatig jutott az első félidőben, a három játékosnak pedig összesen egy rontott lövése volt.

A szünetben az öltözőben maradtunk, közel hét percen át gólképtelenek voltunk. Az Érd egy 0:4-es rohammal egyenlített, Bakó Botond pedig időt kért, rendezni kellett a sorokat (20:20). A gólcsendet végül Panyi Anna törte meg, az irányító ráadásul egymás után kétszer volt eredményes (22:20). A 49. percben Háfra Luca találata után újra egyenlő volt az állás, a csapatok így mentek bele a hajrába (25:25). Az Érd időlegesen átvette a vezetést (27:28), amit egy 4:0-s sorozat követett, Szabó Aida duplája után Ferenczy Diána, majd Katona Lujza volt eredményes (31:28).  Az utolsó percek már nem tartogattak fordulatot, végül négygólos győzelmet arattunk (34:30).

Női NB I./B, 26. forduló
NEKA – Érd 34:30 (20:16)
Helyszín: Balatonboglár, NEKA Csarnok. Vezette: Hajdu-Hársfalvi Zsófia és Mórocz Réka.
NEKA: Torda (kapus) – Berei 1, Sztankovics 2, Alaxai 5, Panyi 4, Szabó A. 11 (6), Ferenczy 3. Csere: Csapó (kapus), Mihály, Mózsi, Nényei, Katona 2, Kriston 5, Farkas 1. Vezetőedző: Bakó Botond.
Érd: Imre (kapus) – Vajer 5, Török F. 4, Török L. 6, Kondor, Györfi 4, Pálmai 3. Csere: Vajk (kapus), Bilik, Horváth H., Vilovski, Gerencsér 1, Kobela, Ludvig 2, Háfra L. 4, Gajdos. Vezetőedző: Oláh Márk.
Kiállítás: 10, ill. 10 perc.
Hétméteres: 6/6, ill. 0/0.
Online jegyzőkönyv ITT!

Interjúzóna

Alaxai Zoé: Fontos volt számunkra ez a rangadó, hiszen tudjuk, hogy minden győzelemmel közelebb kerülünk a célunkhoz. Ennek megfelelően mindkét csapat nagy tempóval kezdett és a 25. percig egy fej-fej melletti találkozót játszottunk. Az első játékrész végén azonban nálunk volt a négygólos előny. A fordulás után viszont bent maradtunk az öltözőben, több technikai hibát vétettünk, így az Érd gyorsan visszajött. Az utolsó percekben azonban helyén voltak a fejek, így fontos pontokat tartottunk itthon. Büszke vagyok a lányokra, ez egy igazi csapatmunka volt.

Folytatás május 3-án, szombaton 18.00 órakor a Tempo KSE ellen. A 27. forduló összecsapása a Gyáli Sportcsarnokban kerül megrendezésre.

< vissza