
2025. február 28, péntek 18:56 | Utánpótlás

Az első játékrészben végig fej-fej mellett haladt a két csapat. A vendégek 5:7-nél vezettek kettővel, míg csapatunk 12:9-nél ment hárommal, de előnyét egyik alakulat sem tudta megőrizni. Csapó Kincső védései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a szünetben nálunk volt az előny, a fordulás után azonban rövidesen egyenlített az Eszterházy (14:14). Egészen a 44. percig gólra gól volt a válasz, majd 20:18-nál vendég részről Farkas József kért időt.
Hiába volt labdánk a négygólos előnyhöz, a helyzetek kimaradtak. Az 54. percben Zákányi Blanka hétméteresből egyenlített (23:23), majd Panyi Anna blokkolt lövése után Csáki Zsófi a vezetést is megszerezte a vendégeknek (23:24). Csapatunkat Torda Vanessza tartotta mérkőzésben, kapusunk hétméterest, majd ziccert hárított. A 60. percben végül Katona Lujza egyenlített, és az utolsó pillanatba még üres kapus meccslabdánk is volt, de a lövés mellé szállt, így maradt a 25:25-ös döntetlen.
Női NB I./B, 20. forduló
NEKA – Eszterházy SC 25:25 (12:10)
Helyszín: Balatonboglár, NEKA Csarnok. Vezette: Hornyik Zsolt és Zörgő Róbert.
NEKA: Csapó (kapus) – Katona 7 (4), Mihály 2, Alaxai 3, Molnár F. 1, Jelena 2, Panyi 3. Csere: Torda, Hornyák (kapusok), Mózsi, Sztankovics 4, Ferenczy 3. Vezetőedző: Bakó Botond.
Eszterházy: Pusztai (kapus) – Zsikó 4, Tóth G. 3, Zákányi 4 (4), Kiser 2, Babinszky 2, Kurmai 1. Csere: Lévai, Bernát 2, Szentkeressy-Kovács, Orell 1, Dudás 1, Bencsik 2, Csáki 3, Zsemberi. Vezetőedző: Farkas József.
Kiállítás: 2, ill. 4 perc.
Hétméteres: 4 /4, ill. 7/5.
Online jegyzőkönyv ITT!
Interjúzóna
Bakó Botond(vezetőedző): – Tudtuk, hogy az Eszterházy egy jó csapat és ilyenkor látszik az, hogy milyen kevesen vagyunk. Ez van, ha jön egy ellenfél, melynek van két sora és velünk ellentétben képes frissíteni. Többször is eldönthettük volna a mérkőzést, de elfáradtunk. A mérkőzés a kezünkben volt, úgy gondolom, hogy a kihagyott ziccerek döntöttek. A végjátékra fejben is elfáradtunk, nem tudtuk alkalmazni azokat a taktikai megoldásokat, melyekre készültünk. Birkóztunk és a védekezésünk felpuhult, ez most egy pontra volt elegendő.
Sztankovics Réka(beálló): – Szomorú vagyok, mert egy olyan győzelmet szalasztottunk el, mely a kezünkben volt. Amikor eldönthettük volna a mérkőzést, akkor kezdtünk el ziccereket hibázni. Támadásban helyenként fegyelmezetlenek voltunk és ez megbosszulta önmagát. Sajnálom, hogy egy pontot elvesztettünk, egyszerűen nem hibázhatunk ennyi helyzetet.
Folytatás a válogatott szünet után, március 16-án, vasárnap 18.00 órakor a SZISE otthonában.