
2025. március 21, péntek 18:34 | Utánpótlás

Az első játékrész közepén a DVSC U20 vezetett (7:9), de kétgólosnál nagyobb különbséget nem tudott kialakítani Kudor Kitti együttese. A 25. percben 10:10-nél értük utol ellenfelünket, a szünetben pedig már háromgólos volt az előnyünk (14:11). Szabó Aida támadásban remekelt (8/8) és a hétmétereseket is magabiztos kézzel értékesítette, míg vendég részről Petruska Dóra lövései okozták a legtöbb fejtörést kapusainknak.
A fordulás után a 36. percben a DVSC U20 közel járt az egyenlítéshez (15:14), ez azonban nem következett be. Ehhez kellettek Torda Vanessza védései, amivel párhuzamosan a Bakó-csapatnak visszaállította a szünetben meglévő különbséget (17:14). Növelni azonban nem sikerült az előnyt, így az utolsó tíz perc, a közvetlen hajrá 20:17-nál kezdődött meg. Torda Vanessza többször isfontos pillanatban fogott ziccert, de az 55. percben Petruska Dóra újabb találatával így is egyetlen egy gólra zárkóztak a vendégek (21:20). Az egyenlítés Sipos Angéla kezében maradt, a szélsőt ráadásul védekezésben ki is állították, ami megpecsételte a vendégek sorsát. Az utolsó percekben még feljegyezhettünk két fontos Torda Vanessza védést, a végeredményt pedig végül Farkas Eszter állította be (25:22). A második félidőben Panyi Anna szépen megszórta magát, irányítónk nyolc találattal zárt.

Női NB I./B, 22. forduló
NEKA – DVSC Schaeffler U20 25:22 (14:11)
Helyszín: Balatonboglár, NEKA Csarnok. Vezette: Gál László és Ludvig Benedek.
NEKA: Csapó (kapus) – Mihály, Katona, Sztankovics 1, Kriston 2, Panyi 8, Szabó A. 8 (5). Csere: Torda, Hornyák (kapusok), Mózsi, Nényei, Molnár F. 3, Alaxai 2, Farkas 1, Ferenczy. Vezetőedző: Bakó Botond.
DVSC Schaeffler: Lakatos R. (kapus) – Kiss Cs. 4, Petruska 7, Csamangó, Kelemen 4, Fodor 4 (1), Véniger. Csere: Demjén (kapus), Vincze, Sipos, Balogh R., Hermann 3, Ratalics, Varga K. Vezetőedző: Kudor Kitti.
Kiállítás: 6, ill. 6 perc.
Hétméteres: 5/5, ill. 1/1.
Online jegyzőkönyv ITT!
Interjúzóna
Bakó Botond (vezetőedző): – Tudtuk, hogy ez egy nehéz mérkőzés lesz és azt is, hogy vért kell izzadnunk a sikerért. Gödörbe kerültünk, de azon vagyunk, hogy kihúzzuk magunkat belőle. Sokat robotoltunk a mai sikerért és megnyertük az idegek harcát. Sérülés után többen visszatértek, de nekik még láthatóan újra lendületet kell szerezni. A feladat adott, ezeket a dolgokat igyekszünk mihamarabb megoldani.
Szabó Aida: – Nagyon örülök a győzelemnek, fontos pontokat tudtunk itthon tartani. A taktikai utasításokat sajnos nem sikerült száz százalékban betartanunk, de fontos megjegyezni, hogy csapatként dolgoztunk meg ezért a sikerért. Bízom benne, hogy a hibákat javítani tudjuk és a védekezésünk még keményebb és feszesebb lesz a folytatásban. Külön öröm, hogy sérülés után többen visszatértek a pályára.
Folytatás március 26-án, pénteken 18.30 órakor a Gárdony-Pázmánd NKK otthonában.